Új tagokkal bővíti vezetőségét a Budapesti Metropolitan Egyetem
Három új vezérigazgató-helyettest nevezett ki a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU). Dr. Bachmann Bálint oktatási vezérigazgató-helyettes és Horváth Róbert pénzügyi vezérigazgató helyettes érkezése, valamint Dr. Tóth Ágnes ügyfélkapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettesi kinevezése összhangban áll az egyetem nemzetközi stratégiai céljaival - derül ki az egyetem lapunknak elküldött közleményéből.

A METU gazdasági vezérigazgató-helyettesének kinevezett Horváth Róbert a Budapesti Közgazdasági Egyetem pénzügy mesterszakán, valamint a holland CAH Dronten Egyetemen szerzett diplomát. Az ugyancsak két idegen nyelven beszélő, illetve mérlegképes könyvelői és ACCA képesítéssel is rendelkező szakember 2004 és 2014 között előbb szenior könyvvizsgálóként, majd tranzakciós tanácsadóként dolgozott a Deloitte-nál, ahol 2010-től menedzseri feladatokat is ellátva szerzett vezetői ismereteket. Az ezt követő 3 évben pedig az NNG autóipari szoftverfejlesztő vállalat M&A folyamatokért, illetve pénzügyi és üzletfejlesztésért felelős vezetőjeként járult hozzá a szervezet sikeres működéséhez. Egyetemi évei alatt Horváth Róbert tagja volt a Közgáz EVK Szakkollégiumának, emellett több nemzetközi üzleti versenyen is részt vett.

Új pozícióban bizonyít Dr. Tóth Ágnes, aki korábban marketing és kommunikációs vezérigazgató-helyettesként, illetve stratégiai tanácsadóként erősítette a METU csapatát. A már 9 éve az intézménynél dolgozó szakember a továbbiakban ügyfélkapcsolati vezérigazgató-helyettesként segíti a METU hazai és nemzetközi terjeszkedését. Ágnes összesen több mint 15 évnyi tapasztalattal rendelkezik felsőoktatási területen. Nevéhez fűződik több távoktatási program kidolgozása, illetve a METU első IT képzésének elindítása is. Doktori képzését a Nyugat-Magyarországi Egyetemen és a londoni Goodenough College-on végezte el, disszertációját a felsőoktatáshoz kapcsolódó témában, közgazdaságtan területen írta. Diplomáit a Budapesti Gazdasági Egyetemen (BGE) közgazdaságtanból, a Debreceni Egyetemen (DE) matematika mesterszakon szerezte.

„Az egyetem vezetőségében három kulcspozíciót olyan nemzetközi rálátással és átfogó tapasztalatokkal rendelkező szakember tölt be, akik hatékonyan tudják támogatni az egyetem jövőbeli bővülési terveit. A METU fejlődésének új szintjére érkezett, ahol a kibővült szakmai vezetőség új lendületet ad a növekedésnek” - mondta Johan Stromsater, a METU vezérigazgatója.
- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon