Újabb kórházi dolgozó kapta meg a kanyarót
Már 13 kanyarógyanús esetről tudnak a hatóságok, a többség a makói kórházban, egy fő a Szegedi Tudományegyetemen betegedett meg - hangzott el az M1 szerda reggeli műsorában.
Oroszi Beatrix, az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) főigazgató-főorvosa a műsorban elmondta, a Szegedi Tudományegyetem egy egészségügyi dolgozója betegedett meg. Hozzátette: a Szegedi Tudományegyetemen kezelnek egy, korábban Makón megfertőződött beteget is.
A szakember hangsúlyozta, a Szegedi Tudományegyetemen nem alakult ki járvány, a makói kórházban pedig kontroll alatt tartják a megbetegedéseket.
A kanyaró - amely rendkívül ragályos fertőző megbetegedés - kezdeti tünetei, a kiütések megjelenése előtt nagyon hasonlít az influenzára - ismertette a főigazgató-főorvos.
A kiütések megjelenése előtt a beteg már négy nappal fertőzhet, és a fertőzőképesség a kiütések eltűnését követően még négy napig tart. Ha valaki átesett a kanyarón, akkor élete végéig védett lesz a betegséggel szemben.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek