kapubanner for mobile

Újabb pedagógust rúgtak ki, aki polgári engedetlenségben vett részt

A pécsi tanár azt mondta, korábban próbálták rávenni, hogy mondjon fel önként.

Újabb tanárt rúgtak ki, mert polgári engedetlenségben vett részt, ezúttal Pécsen - írja a 444. Tölgyfa Gergely, a Pécsi Művészeti Szakgimnázium dráma szakos tanára a lapnak megerősítette az értesülést. Mint közölte, próbaidejéből két nap volt hátra, amikor kedden azonnali hatállyal elbocsátották. A felmondásnak nem volt hivatalos indoka, a tanár szerint azért rúgták ki, mert túl sokszor vett részt polgári engedetlenségben. Tölgyfa Gergely azt mondta, korábban többször is próbáltak nyomást gyakrolni rá és kollégáira, és arra is megpróbálták rávenni, hogy önként mondjon fel, ő azonban nem volt erre hajlandó. Más kollégáihoz hasonlóan ő is megkapta a levelet a tankerülettől, amiben figyelmeztették, hogy következményei lesznek, ha nem hagyják abba a tiltakozást. 

Az intézményből hatan jelenleg is határozatlan idejű polgári engedetlenségben vesznek részt, köztük Tölgyfa Gergely is. 

  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek