kapubanner for mobile

Újabb sztrájk lesz a B. Braun Medical Kft. gyöngyösi gyárában

A sztrájkolók 8 százalékos béremelést kérnek a gyár minden munkavállalója számára.

A február 23-i, kétórás figyelmeztető sztrájk után újabb munkabeszüntetésre készülnek a B. Braun Medical Kft. gyöngyösi gyárában. László Zoltán, a munkavállalók érdekképviseletét ellátó Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke az MTI-nek elmondta: március 10-12. között mindhárom műszak utolsó két órájában hirdetnek sztrájkot a B.Braun Medical Kft. gyöngyösi üzemében.

A három napon át összesen kilenc alkalommal ismétlődő munkabeszüntetés célja változatlan: miután a cégvezetés a februári akció óta nem tett új ajánlatot, továbbra is 8 százalékos béremelést kérnek egységesen a gyöngyösi gyár minden munkavállalója, azaz mintegy 1600 dolgozó számára. Az alelnök szerint a három műszakban termelő társaságnál reális esélyt lát a sztrájk idején a teljes leállásra, hiszen a figyelmeztető demonstráción az érintett két műszak szinte minden dolgozója részt vett.

"Elfogadhatatlan, hogy éppen az egyszer használatos orvosi segédeszközöket gyártó B. Braun vezetése hivatkozik a járvány okozta gazdasági nehézségekre, ráadásul annak negatív következményeit kizárólag a munkavállalókra hárítják" - fogalmazott László Zoltán megjegyezve: a szakszervezet továbbra is nyitott az egyeztetésre, várja a munkaadó "megfelelő" ajánlatát.

Horn Péter, a B. Braun vállalatcsoport vezérigazgatója az MTI megkeresésére elmondta: bíznak abban, hogy a szakszervezet belátja, a cég lehetőségei jelentősen megváltoztak az elmúlt évek dinamikus növekedését követően, és elfogadja a vállalatvezetés béremelési javaslatát. Emlékeztetett: a járvány miatt halasztott műtétek az orvosi eszközök felhasználásának visszaesését eredményezték, ami kihat a cég megrendeléseinek a számára. Emiatt idén várhatóan több millióval kevesebb termék kerülhet le a gépsorokról, a cég januári gazdasági mutatói már e borús előrejelzést igazolják: a Gyöngyösön előállított termékek értékesített darabszáma két számjegyű visszaesést mutat - hangsúlyozta.

Leszögezte: legfontosabb céljuk a fenntartható működés biztosítása és ezen keresztül a munkahelyek hosszú távú megtartása. Míg az országban munkahelyek tízezrei szűntek meg a járvány miatt, addig a B. Braunnál a munkavállalók száma és a fizetések is stabilak, a régióban továbbra is vezető helyen vannak - tette hozzá. A sztrájk veszélyezteti ezt a folyamatot és tovább rontja a társaság pénzügyi helyzetét, veszélyeztetve a gyöngyösi gyártóhely iránt a cégcsoporton belül az elmúlt 30 év alatt kiépített bizalmat és kockáztatva a jövőbeni beruházásokat és növekedést - jegyezte meg a vezérigazgató.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek