Újabb támogatott nyelvi és informatikai képzések indulnak
Újabb 17 képző intézmény 317 tanfolyamával bővül az uniós támogatású nyelvi és informatikai képzések kínálata keddtől - jelentette be Hidas János, a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (KIH) elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Elmondta: a most megjelenő új képzésekkel együtt már csaknem tízezer ember számára nyílik lehetőség a tanulásra. A hivatal eddig 109 képző intézménnyel kötött együttműködési megállapodást, így februárban újabb képzéseket írnak ki, amelyek szintén elérhetők lesznek a Tudásod a jövőd! projekt honlapján.
Az idegen nyelvi és informatikai kompetenciák fejlesztése elnevezésű uniós felnőttképzési programra január 22-éig 123 ezren regisztráltak, ez az előzetes érdeklődést jelzi - közölte a KIH elnöke. Eddig 4039 jelentkezővel kötöttek támogatási szerződést. Mivel a program során az összesen 12,5 milliárd forintot keretből körülbelül 100 ezer ember képzését tervezik, így 2014 augusztusáig még nagyon sok lehetőség van - hívta fel a figyelmet Hidas János.
Az idegen nyelvi és informatikai kompetenciák fejlesztése elnevezésű uniós felnőttképzési programra január 22-éig 123 ezren regisztráltak, ez az előzetes érdeklődést jelzi - közölte a KIH elnöke. Eddig 4039 jelentkezővel kötöttek támogatási szerződést. Mivel a program során az összesen 12,5 milliárd forintot keretből körülbelül 100 ezer ember képzését tervezik, így 2014 augusztusáig még nagyon sok lehetőség van - hívta fel a figyelmet Hidas János.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?