Ülősztrájk, nagygyűlés és félpályás útlezárás - akció indul
A munka világát érintő 9 pontos követeléscsomagot fogalmaztak meg az akcióegységbe tömörült szakszervezetek, amelyek szeptember 29-től indítják a határozatlan időre meghirdetett, D-Day-nek keresztelt sztrájk- és tüntetéssorozatukat. A mintegy 70 szakszervezetet, civil- és társadalmi szervezetet tömörítő akcióegység Budapesten ülősztrájkot, kerekasztal-megbeszélés, nagygyűlést tart és félpályás útlezárásokkal lassítja majd országszerte a közúti forgalmat.
Ismertetése szerint a 9 pontos csomagban az akciócsoport követeli az igazságos és méltányos közteherviselést, a visszamenőleges hatályú törvénykezés beszüntetését, a háromoldalú társadalmi párbeszéd visszaállítását a munka világában, a szociális partnerekkel való egyeztetést a Munka törvénykönyve tervezett módosításával kapcsolatban, a korkedvezményes és korengedményes szolgálati nyugdíjak alkotmányos védelmét, méltányos átmenet biztosítását a nyugdíjrendszer változtatásával kapcsolatban, a szakszervezetekkel való egyeztetést az új életpálya modellekről, a sztrájkjog visszaállítását, és azt, hogy ne csorbuljanak a szakszervezetek jogai.
Elmondta még, hogy a D-Day elnevezéssel a szövetségesek normandiai partraszállására utalnak, arra a napra, amely végül elhozta Európába a békét. Kónya Péter közölte: az akciók határozatlan idejűek, addig folytatják, amíg el nem érik a céljaikat, és amíg nem tudják a kormányt, a döntéshozókat befolyásolni; a helyzetet folyamatosan értékelik majd, egy pont teljesülése még nem jelent győzelmet. Kiemelte, hogy a megmozdulás politikamentes, a pártokat kérik, ne is csináljanak az akcióból pártpolitikai rendezvényt.
Árok Kornél, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke, az operatív törzs másik vezetője a megmozdulás-sorozatot ismertetve közölte: szeptember 29-én, délután kezdik az akciót a fővárosi Clark Ádám téren egy ülősztrájkkal, amelynek létszámtól függően több további helyszínre is lehet. Elmondta még, hogy szeptember 30-án a budapesti Kossuth téri Nagy Imre szobornál tartanak társadalmi kerekasztal-megbeszélést, ahol társadalmi, szakszervezeti vezetőkkel beszélgethetnek az érdeklődők a jelenlegi hatalommal és az általa tervezett jogszabály-módosításokkal kapcsolatos problémáikról.
Október 1-jén, délután rendeznek tiltakozó nagygyűlést a Kossuth téren, azt követően lehet csatlakozni az ülősztrájkhoz - emelte ki. Október 3-tól az ország különböző területén útszűkítéseket terveznek, ezeket határozatlan ideig fenntartják majd - mondta még.
Székely Tamás, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke - aki szintén vezetője az operatív törvénynek - kifejtette: az akciósorozattal azt követelik, hogy a kormányzat állítsa vissza a szociális párbeszédet, szociális értéket. Kiemelte: a 7,5 tonna alatti teherautóval rendelkező kisvállalkozókat is várják a forgalomlassításhoz, mert őket érinti gázolaj jövedéki adójának tervezett emelése.
Kónya Péter az MTI kérdésére, miszerint hány embert tudnak majd megmozgatni, azt válaszolta: a fegyveres rendvédelmi nyugállományú kollégák adják a gerincét a megmozdulás kezdetének, de mivel a kormány döntései nemcsak őket érintik, az ülősztrájkra is több ezer ember várnak. Nagy tömegre az október 1-jei nagygyűlésen számítanak - tette hozzá. Úgy vélekedett, hogy itt olyan sokan gyűlnek majd össze, amelyre - szakszervezetei kezdeményezésre - még nem volt példa Magyarországon a rendszerváltás óta.
Az MTI felvetésére elmondta azt is, hogy konföderációs szinten csupán a SZEF csatlakozott a megmozduláshoz. Szólt arról is, hogy az MSZOSZ ágazati tarszervezeteinek jelentős része, illetve más meghatározó ágazati, a valódi tagságot birtokló szakszervezetek mindegyike csatlakozott már az akciócsoporthoz.
Kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy szolgálati nyugdíj ügyében zátonyra futottak a kormánnyal folytatott tárgyalások. Szerinte a kormányzat az "oszd meg és uralkodj" elv alapján működik, válogat, hogy mely szakszervezetekkel folytat tárgyalást.
A sajtótájékoztató után mindhárman egy-egy borítékba zárták korábban elkészített írásaikat arról, hogy szerintük várhatóan milyen lépéseket tesz a kormány szeptember 29-ig; a borítékokat aznap bontják majd fel.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
- Budapesti járatokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt 3 hete
- Még a választások előtt jöhet a tanársztrájk? 1 hónapja
- Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál 2 hónapja
- Felfüggesztik a sztrájkot a pécsi buszvállalatnál 2 hónapja
- Sztrájk miatt szinte a teljes élet leáll ma ebben az országban 2 hónapja
- Sztrájkmenetrendet hirdetett meg a pécsi buszvállalat 2 hónapja
- Véget ért a szerbiai ügyvédek sztrájkja 2 hónapja
- 43 halott után léptek a mozdonyvezetők: országos sztrájk jön a spanyol vasúton 4 hónapja
- Sztrájk és káosz a világ leghíresebb múzeumában 5 hónapja
- Megjelent a rendelet: ennyi fegyverpénzt kapnak a katonák és a rendőrök 5 hónapja
- Ezek a rendvédelmi dolgozók kapnak lakhatási támogatást 6 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?