USA: négy és fél éves mélyponton a munkanélküliség
4,7%-ra csökkent januárban a munkanélküliség az Egyesült Államokban, miután 193 ezer alkalmazott állt munkába. Utoljára 2001 júliusában volt ennél is alacsonyabb szinten a munkanélküliségi ráta. Az elemzők az új munkahelyek számát illetően azonban 250 ezres számra számítottak.
Ugyanakkor a decemberi növekedés is kedvezőbben alakult, mint azt korábban gondolták, így a módosított számok szerint 140 ezerre rúgott az új munkahelyek száma, míg először 108 ezres értéket közöltek. A decemberi munkanélküliségi ráta 4,9%-on alakult.
Ami a teljes 2005-ös évet illeti kétmillió új munkahely született, mely közel akkora mint a 2004-es adat. Az órabér januárban 16,41 dollárra emelkedett, vagyis 0,4%-kal decemberhez képest. Ez némileg több, mint a 0,3%-os elemzői várakozás.
Ami a teljes 2005-ös évet illeti kétmillió új munkahely született, mely közel akkora mint a 2004-es adat. Az órabér januárban 16,41 dollárra emelkedett, vagyis 0,4%-kal decemberhez képest. Ez némileg több, mint a 0,3%-os elemzői várakozás.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?