kapubanner for mobile

ÚTP - a villamosipari szakszervezetek kisebb pakettet akarnak

A Magyar Villamos Művek szakszervezeteinek szövetsége arra kérte a kormányfőt, hogy az Új Tulajdonosi Program (ÚTP) keretében a rendszerirányító Mavir Zrt.-ből is csak legfeljebb 25 százalék mínusz egy szavazat tulajdont megtestesítő részvénycsomagot adjanak el.

Az ÚTP részleteiről augusztus 31-én Daróczi Dávid kormányszóvivő elmondta, hogy a tervek szerint a Mavir legalább 25 százalék mínusz egy, de legfeljebb 50 százalék mínusz egy szavazati jogot biztosító részvényeit jövő szeptember 30-ig jegyezhetnék a befektetők, míg a Mavirt birtokló Magyar Villamos Művek Zrt.-ből 25 százalék mínusz egy szavazat tulajdont jelentő részvénycsomagot lehet majd jegyezni a jövő év november 30-ig.
Az MTI-hez is eljuttatott levél emlékeztet arra az 1995-ben megkötött megállapodásra, amely szerint a privatizáció során a dolgozók kedvezményes részvényvásárlási programban vehetnek részt. A szakszervezeti szövetség megfogalmazása szerint az ÚTP-ben ez a program fejeződik be az MVM és a Mavir részleges privatizációjával.

A napokban jelent meg az a kormányrendelet, ami szerint a Mavir részvényeit az MVM értékesíti a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőn (MNV) keresztül, így annak értékesítése a jogszabályok szerint közvetlenül nem állami tulajdon eladását jelenti. Ebben az esetben a kedvezményes dolgozói részvényjuttatásra azonban nincs lehetőség.

Major Gábor szakszervezeti elnök-helyettes az MTI kérdésére elmondta, hogy előzetes tárgyalásokat már folytattak erről a témáról a kormánnyal és ígéretet kaptak arra, hogy az 1995-ben kötött megállapodásban foglaltakat teljesítik az ÚTP-ben is.
A levél felhívja a figyelmet arra, az ebben a témában is érvényes megállapodásra, amely konzultációt ír elő a villamosenergia-ipari ágazati szakszervezetek valamint a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium és a Magyar Energia Hivatal között.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek