Valaki eltőzsdézte a nyugdíjunkat - még nem tiszta, hogy ki volt
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Fidesz szerint a Gyurcsány-Bajnai-korszakban eltőzsdézték a nyugdíjak reálhozamát, az MSZP szerint a viszont a Fidesz tőzsdézte el a teljes nyugdíjvagyont. A tőzsdézésről tájékoztató fideszes Hoppál Péter azt is kijelentette hétfői budapesti sajtótájékoztatóján: most biztonságban van az emberek nyugdíja.
A nagyobbik kormánypárt szóvivője kiemelte: nyugdíjügyben a baloldalnak kell válaszolnia számos kérdésre. Felidézte, hogy 2010-ben, kormányváltás körül az emberek nyugdíjbefizetései végveszélyben voltak, és a baloldal semmilyen olyan rendszert nem hozott létre, ami megóvta volna a nyugdíjakat.
A szóvivő szerint éppen a baloldal szervezte ki külföldi kézben lévő magánnyugdíj-pénztárakba az emberek nyugdíjvagyonát. Kitért arra is, hogy a baloldal volt az a politikai erő, amelyik hitelből finanszírozta a nyugdíjakat Magyarországon, amit a miniszterelnökük is bevallott.
Hozzátette: 2010-ben már fenntarthatatlanná vált a magyar nyugdíj-rendszer, amiben teljes átalakítást kellett eszközölni, meg kellett védeni az emberek pénzét, stabillá téve a nyugdíjakat. Ezt a Fidesz-kormány nagyon kemény munkával elvégezte - fogalmazott, hozzátéve: ennek eredménye, hogy ma minden idők legstabilabb nyugdíját tudhatják magukénak az emberek.
Hozzátette: a baloldali kormányok idején csökkent a nyugdíjak értéke, míg most minden évben nő legalább az infláció mértékével, idén már afölött. Bajnai Gordon ugyanakkor egy havi
nyugdíjat vett el a nyugdíjasoktól 2009-ben - mondta.
Hoppál Péter azt mondta: az idei befizetéseket tervezi a kormány az idén a számlákon jóváhagyni, ahogyan azt megígérte.
Józsa István (MSZP) hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben azt firtatta, ki érezheti biztonságban a nyugdíját, valamint azt: hová lett az emberek nyugdíj-megtakarítása. Kérdésével Rogán Antal fideszes frakcióvezetőhöz, Varga Mihály gazdasági miniszterhez és Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordult.
Szerinte ma már nincs mit jóváírni az egyéni nyugdíjszámlákon, az emberek befizetései egyszerűen eltűntek. Közölte azt is: aki a pénztárakban maradt, jelentős megtakarítást ért el, míg az állam rosszul gazdálkodott a nála lévő forrásokkal. Botránynak nevezte, hogy a Fidesz az emberek pénzét "felelőtlenül eltőzsdézte", és olyan gazdaságpolitikára pazarolta, amely sem új munkahelyeket nem tudott teremteni, sem a gazdasági növekedést nem indította el, de még az adósságot sem csökkentette megfelelő mértékben.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?