Vannak új állások, de többségük közmunka
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA magyarországi munkáltatók az idei év első öt hónapjában csaknem 255 ezer új álláshelyet jelentettek be, a január-májusi időszakot tekintve ez az utóbbi négy év legmagasabb értéke - derül ki a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) honlapján frissen közölt adatokból.
Az év ötödik hónapjában 67.900 állás állt rendelkezésre a közvetítéshez, és 36.500 maradt betöltetlen a zárónapon. A májusban bejelentett állások 38,9 százalékához a foglalkoztatók nem igényeltek állami támogatást, míg 61,1 százalékát valamilyen támogatott foglalkoztatási forma keretein belül hirdették meg. A támogatott állások több mint 80 százaléka a közfoglalkoztatási rendszer valamelyik eszközére vonatkozott.
Az NMH adatai szerint a májusi zárónapon mintegy 534 ezer álláskeresőt tartottak nyilván, amely 3,6 százalékos (csaknem 20 ezer fős) egy hónap alatti csökkenés eredménye. Az előző év azonos hónapjához képest is csökkenés történt, amelynek mértéke mind az abszolút, mind a relatív változást tekintve magasabb volt (6,5 százalék; 37.400 ember).
A tartós - egy éven túli - álláskeresők aránya 2012. májusban 25,3 százalékot tett ki: az elmúlt hónaphoz képest nőtt, míg az előző év azonos hónapjához képest csökkent az arányszám.
Májusban 257.600 álláskereső volt jogosult álláskeresési támogatásra vagy szociális ellátásra, és 277 ezren semmilyen pénzbeli ellátásban nem részesültek.
Egy hónap alatt az álláskeresési ellátottak száma 18,6 százalékkal, a szociális ellátásban részesülők száma 1,1 százalékkal, az ellátatlanok száma pedig 1,5 százalékkal esett vissza. Egyéves távlatban az álláskeresési támogatásra jogosultak száma több mint a felére csökkent, míg a többi csoportban növekedés figyelhető meg - olvasható az NMH adataiban.
Májusban a nyilvántartott álláskeresők a gazdaságilag aktív népességhez viszonyított aránya tovább csökkent, 12,1 százalékra, a munkavállalási korú népességhez viszonyított arányuk pedig 8 százalékra.
2012 májusában 24 létszámcsökkentési döntésbejelentés érkezett a foglalkoztatási szolgálathoz, amely összesen közel 1.000 munkavállalót érintett. Az érintett létszám az előző hónaphoz képest 53,1 százalékkal csökkent, míg 2011. májushoz képest 74,2 százalékkal emelkedett.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?