Várja az új kormányt az OÉT-be az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége
A szakszervezetek és az új kormány munkája akkor kezdődik majd, ha a megalakult kabinet képviselője, remélhetőleg a miniszterelnök megjelenik az Országos Érdekegyeztető Tanácsban, és egy indító tárgyalást folytatnak - mondta Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének (ASZSZ) elnöke.
Borsik János leszögezte: az ASZSZ akárcsak korábban, úgy a jövőben sem köt megállapodást semmilyen párttal, mert változó értékrendjüket és filozófiájukat nem veheti alapul az érdekvédelem konstans értékeihez.
Mint Borsik János fogalmazott, az viszont teljesen mindegy, hogy melyik párt és hogyan alakít kormányt, a kabinet partnere kell hogy legyen a szakszervezeteknek, és ez visszafelé is igaz. Közös dolgokról van szó, és nem mindegy, hogyan alakulnak ezek az egyeztetések, milyen pozitív vagy negatív hatása lesz a társadalomra, elsősorban a munkavállalókra.
Az ASZSZ elnöke más témára térve elmondta, hogy a világban kialakult pénzügyi gazdasági válság a legnagyobb veszteséget az ipari szféra munkavállalóinak okozta Magyarországon. A közalkalmazottak, köztisztviselők helyzetüknél fogva viszonylag védettebbek voltak, náluk 7-8 százalékos reálbércsökkenés történt, akárcsak a szállításokkal foglalkozó szolgáltató cégek dolgozóinál.
Borsik János úgy vélekedett, hogy a KSH által közölt legutóbbi 11,4 százalékos hazai munkanélküliségi ráta valószínűleg a "gödör alja", és 1-2 százalékkal várhatóan nem romlik tovább. Németországban, amely legfontosabb exportpartnerünk, már kedvező mutatók figyelhetők meg, és ez bizonyos csúszással majd a magyar beszállítóknál is jelentkezni fog, ami kedvező hatással lesz a munkaerőpiacra is - húzta alá a szakszervezeti vezető.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
- "Ma már a munkaerőhiány jelöli ki az irányokat" – Berta Péter (WHC) a régiós munkaerőpiacról 2 napja
- Tízből kilenc HR-vezető leépítéseket tervez a közeljövőben 3 napja
- Új korszak a magyar munkaerőpiacon: ezért térhetnek vissza a határozott idejű szerződések 3 napja
- Spanyolországban 13 éve nem látott mértékben nőtt a munkanélküliség 3 napja
- Munkaerő-kölcsönzés: költség vagy versenyelőny? 3 napja
- Trendfordulás a munkaerőpiacon: már nem csak a nagyok eszköze a kölcsönzés 4 napja
- Több cég is lépett a Tisza által beígért vendégmunkásstop előtt 4 napja
- A teljes munkaidő felé fordulnak a cégek a növekvő költségek miatt 5 napja
- Előbb költségcsökkentés, csak utána felvétel: ezt üzenik a friss számok 5 napja
- Amerikában minden ötödik friss diplomás túlképzettnek érzi magát 6 napja
- Lassú javulást várnak a munkaerőpiactól az elemzők 6 napja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?