Véget érhet a héten a hollywoodi forgatókönyvírók sztrájkja
Minden jó, ha vége jó, avagy hollywoodiul: közeleg a Happy End, amely a jelek szerint már akár a héten véget vethet az írósztrájknak.
A producerek szövetsége (AMPTP) és az írók céhe (WGA) közötti megállapodás még éppen az utolsó pillanatban megköttethet - jelentette a hírügynökség hétfőn két meg nem nevezett, de a tárgyaló felekhez közelálló forrásra hivatkozva. A hírek szerint az írók új szerződésének elfogadására akár már pénteken sor kerülhet, aztán már csak a jog nyelvére kell átültetni.
A "boldog vég" több szempontból is végszóra érkezik. Az Amerikai Filmakadémia Oscar-ceremóniájának megbolygatása máris elég érzékenyen érinttette az álomvárost, ám a három hónapos sztrájk prolongálása sokkal nagyobb érdekeket is sért: ha összejön a paktum, a televíziós társaságok még éppen bele tudnak kapni a már veszni látszó szezonba, és elő tudják készíteni az őszi évadot, de a filmstúdiók sem várhatnak márciusnál tovább a 2009-re moziba szánt filmek gyártásának elindításával - értékelte a kialakult helyzetet a Daily Variety című napilap.
Az írók munkabeszüntetése alaposan bekavart az amerikai televízióknál, és számos mozis produkció forgatását is el kellett halasztani - a kiesés okozta költségeket csak a Los Angeles-i térségben 650 millió dollárra (mintegy 115 milliárd forintra) becsülik a szakértők, hozzátéve, hogy a helyi gazdaságot összesen egymilliárdos (átszámítva 177 milliárd forintos) kár érte.
Nem is csoda tehát, hogy az elmúlt feszült időszak után, a sztrájk belátható közelségbe került vége bizakodással töltötte el a hétfőn összegyűlt hollywoodi elitet, az Oscar-jelöltek tiszteletére rendezett hagyományos ebéden. A megjelentek között volt többek között George Clooney, Marion Cotillard, Daniel Day-Lewis, Ellen Page és Viggo Mortensen.
A szusit és salátát majszoló sztárokhoz Sid Ganis, a filmakadémia elnöke intézett beszédet, amelyben leszögezte, hogy "semmi kétség" afelől, hogy február 24-én meg fogják tartani az Oscar-díjkiosztó ceremóniát. "Tekintet nélkül azokra a körülményekre, amelyekre nincs hatásunk, a tervezettnek megfelelően át fogjuk adni a díjakat" - idézte Ganist az International Herald Tribune.
A nagytekintélyű egykori stúdiófőnök, aki rendszerint nem szeret sarkosan fogalmazni, ezúttal kissé feddően, noha diplomatikusan célzott arra, hogy a színészek készek lettek volna beérni egy csökkentett fényű Oscarral: "Szörnyű szégyen lett volna, noha ez nem az önök hibája vagy a miénk, ha a kialakult helyzet meggátolt volna minket abban, hogy a lehető legfényesebben, csillogással ünnepeljünk" - mondta.
A szakírók az örömtüzek gyújtása helyett azért még türelemre és óvatosságra intenek: hiszen a szerződés még nem került tető alá, és a megállapodás után is beüthet még a ménkű, ha a jogi megfogalmazásban nem tudnak dűlőre jutni a felek.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?