kapubanner for mobile

Veszélyes volt a meghalt rendőr motorja

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) minden körülményre kiterjedő tényfeltáró vizsgálatot kezdeményez az M1-es autópályán hétfőn meghalt rendőr ügyében, mivel információik szerint a szolgálati motorkerékpár műszaki állapota is közrejátszhatott a halálos közúti balesetben.

Pongó Géza, az FRSZ főtitkára az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta: a szolgálati motorkerékpár nem sokkal a baleset előtt szervizben volt, azt követően a rendőr kifogásolta a gumiabroncsok állapotát. Írásban is jelezték elöljáróknak, hogy a gumiabroncsok balesetveszélyesek, s kérték azok cseréjét, de ez nem történt meg.

Az FRSZ úgy tudja, hogy a várhatóan rossz időjárási körülmények és a gumiabroncsok kifogásolható állapota miatt a baleset napján fel is vetődött, hogy mellőzik a motoros szolgálatot, végül azonban más döntés született.

"Mindezen körülményekre figyelemmel az FRSZ azt kéri az ORFK vezetőjétől, hogy független szakértők bevonásával indítson tényfeltáró vizsgálatot a baleset okainak tisztázása és az esetleges parancsnoki felelősség megállapítása érdekében" - áll a közleményben.

Emellett azt kérik a rendőri vezetéstől: haladéktalanul rendeljenek el műszaki felülvizsgálatot valamennyi rendőrmotorra, s munkavédelmi szemlét a motoros járőrök munkavédelmi eszközeinek ellenőrzésére.

A rendőrmotoros hétfő délelőtt szenvedett halálos balesetet az M1-es autópályán Tatabányánál.

MTI/Népszava
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek