Vezércsere az Aeroflot élén
Valerij Okulov elhagyja az állami Aeroflot légitársaság vezérigazgatói tisztségét, s helyére a hírek szerint Vitalij Szaveljev, az AFK Szisztyema (Sistema) konszern jelenlegi alelnökét nevezik ki - tudatta a Kommerszant című orosz lap csütörtökön.
Távozásáról sokszor voltak híresztelések, legutóbb tavaly nyáron. Az utóbbi időben több konfliktusa volt a felső vezetéssel. Igor Levityin új közlekedési miniszterrel amiatt volt nézeteltérése, hogy meg kell-e vásárolni a CSA cseh légitársaságot, a Rosztehnologii állami korporáció befolyásos elnökével, Igor Csemezovval pedig az Abramovics-fivérek tönkrement társaságaiból és még néhány állami légitársaságból az Aeroflot versenytársaként létrehozandó új Roszavia légitársaság miatt különbözött össze, amelyet "szappanbuboréknak" nevezett novemberben. (A Rosztehnologii és a tervezett társaság másik főrészvényese, a moszkvai városi önkormányzat ezt követően a versenyhivataltól kérte, hogy fosszák meg az Aeroflotot azoktól a díjaktól, amelyeket a külföldi társaságok Oroszország légterének igénybe vételéért fizetnek.)
Azóta több posztot is felajánlottak Okulovnak, köztük az egyik repülésügyi főhatóság elnöki székét, valamint a közlekedési minisztériumban újonnan létrehozott repülésügyi miniszter-helyettesi tisztséget, de ezeket elutasította.
A lap szerint egy hónapja még 16 jelölt szerepelt a rövid listán, de a Kommerszantnak a minisztériumban azt mondták, hogy jelenleg már Szaveljev az egyetlen jelölt. Őt a hírek szerint jó kapcsolatok fűzik a Kremlhez, és kinevezését Igor Szecsin első miniszterelnök-helyettes és Levityin közlekedési miniszter támogatja.
Szavlejev a kilencvenes évek eleje óta vezető menedzseri tisztségeket töltött be különböző vállalatoknál és pénzintézeteknél, s jelenleg a Szisztyema pénzügyi részvénytársaság alelnöke, március eleje óta emellett az Aeroflot igazgató tanácsának tagja. A Szisztyema első sorban a szolgáltatások területén, a kiskereskedelemben, a sajtóban, a távközlésben és a technológiai iparban tevékenykedik. A lap értesülése szerint még nem írták alá legfelső szinten az Aeroflotnak az államot képviselő igazgató tanácsi tagjainak szóló direktívákat Okulov távozásáról, illetve Szaveljev kinevezéséről.
Egyes források szerint a váltás oka, hogy a válság új kihívásokat állít a társaság elé, de szakértők szerint másról van szó. A Kommerszant Oleg Pantyelejevet, az Aviaport elemző szolgálat vezetőjét idézve azt írta: Okulov jelenleg nem tartozik egyik pénzügyi-ipari, vagy hivatalnoki csoporthoz sem, s lecserélése e klánok valamelyikének egy tagjára beleilleszkedik abba az egy ideje megfigyelhető folyamatba, amelynek lényege a légi közlekedésben kialakult befolyási övezetek átalakítása. A szakértő szerint a váltás maga után von majd személycseréket az Aeroflot top menedzsereinek sorában, s mivel a vezetés jó szakértőkből áll, a cserék gyengíthetik egy időre a működést.
Borisz Ribak, az Informost ügynökség vezérigazgatója egyenesen úgy vélekedett, hogy a jelenlegi, bonyolult piaci helyzetben a felső vezetői szinteken végrehajtott személycserék veszélyesek lehetnek, noha "friss vérre" szükség van.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Rubovszky Ritát, a Ciszterci Iskolai Főhatóság főigazgatóját kérte fel a Tisza Párt oktatási miniszternek – értesült több, egymástól... Teljes cikk
Poórné Fejes Marianna HR igazgatóként csatlakozott a vállalathoz. Teljes cikk
Távozik Szászi István, a Bosch-csoport magyarországi és Adria régió vezetője, aki a Budapesti Fejlesztési Központ irányításáért is felelt, a... Teljes cikk

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?