Vezérváltás a Budapesti Erőműnél
A francia Electricité de France többségi tulajdonában lévő Budapesti Erőmű Zrt. igazgatósága elfogadta Gerard Bourland elnök-vezérigazgató lemondását az igazgatósági tagságáról. Szeptember 1-jével Nicolas Katcharov váltja a posztján.
Nicolas Katcharov 1991-től előbb a Gaz de France, majd az Electricité de France munkatársaként dolgozott. 2006 tavaszától a Budapesti Erőmű Zrt. üzleti vezérigazgató-helyettese, illetve egyben igazgatóságának tagja volt.
A társaság korábbi tájékoztatása szerint a Budapesti Erőmű Zrt. az idén 51,95 milliárd forint konszolidált árbevétellel számol. Az idei tervezett hőértékesítés 8662 terrajoule, a cég 140 ezer háztartást lát el hőenergiával. A Budapesti Erőmű Zrt. kisebbségi tulajdonosa a Fővárosi Önkormányzat és két kerületi önkormányzat is.
A társaság korábbi tájékoztatása szerint a Budapesti Erőmű Zrt. az idén 51,95 milliárd forint konszolidált árbevétellel számol. Az idei tervezett hőértékesítés 8662 terrajoule, a cég 140 ezer háztartást lát el hőenergiával. A Budapesti Erőmű Zrt. kisebbségi tulajdonosa a Fővárosi Önkormányzat és két kerületi önkormányzat is.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?