Vezetőt vált a Vegyépszer
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Vegyépszer Zrt. vezérigazgatói posztját szeptember 1-jén Mayer András vezérigazgató-helyettes veszi át az eddigi elnök-vezérigazgató Timár Gyulától - közölte a társaság igazgatósága.
A Vegyépszer Zrt. igazgatósága 2007. július 18-án megállapodott a 67 éves Timár Gyulával, hogy munkaviszonya közös megegyezéssel 2007. augusztus 31-iki hatállyal megszűnik. Az igazgatóság megköszönte Timár Gyulának a Vegyépszer élén hat éven át végzett munkáját, amellyel hozzájárult az infrastrukturális beruházások kivitelezésére szakosodott cég fejlődéséhez.
A Vegyépszer Zrt. vezérigazgatói teendőinek ellátásával 48 éves Mayer András vezérigazgató-helyettest bízta meg az igazgatóság 2007. szeptember 1-jével. Mayer András 7 éve dolgozik a Vegyépszernél, és vezérigazgató-helyettesként a társaság vállalkozási és termelési tevékenységét irányítja. Építőmérnöki diplomát 1984-ben, MBA diplomát 2003-ban szerzett, 15 éves vezetői gyakorlattal rendelkezik - áll a társaság közleményében.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek