Visszaélnek a kelet-európaiak kiszolgáltatottságával a britek
Londoni sajtójelentések szerint továbbra is rendszeresen előfordul, hogy kelet-európai uniós munkavállalókat szinte éhbérét, heti pár ezer forintnak megfelelő összegért dolgoztatnak a brit munkapiacon.
A törvényes brit munkajogi rendelkezések alapján a munkavállalókat óránként 5,52 font minimálbér illeti meg, és a lap által megszólaltatott szakértők szerint a riportban szereplőhöz hasonló munkáért legalább 7,31 fontos órabér járna.
A cikkben szereplő 600 millió fontos állami kórházfejlesztési beruházást a Skanska nevű építőipari óriás végzi, amely azonban a munka jelentős részét alvállalkozóknak adta ki. A munkásokat toborzó alvállalkozó a kelet-európai munkavállalók fizetéséből még az általuk használt munkaeszközök "bérleti díját" is levonja.
A riportban bemutatott egyik fizetési papíron a bruttó kereset 234,00 font lett volna egy hétre, de különböző "visszatérítések" címén ebből a cég 225,20 fontot levont; az illető munkavállaló heti nettó bére így 8,80 fontra jött ki. Az egyik név nélkül nyilatkozó érintett elmondta, hogy egyes heteken ennivalót is alig tudnak maguknak venni, betegállomány és fizetett szabadság pedig nem jár nekik.
A UCATT építőipari szakszervezet szóvivője "harmadik világbelinek" minősítette az esetet.
A Mirror megjegyzi: mivel az Európai Unió bővítése óta 800 ezer kelet-európai érkezett a brit munkapiacra félő, hogy a visszaélések igen széleskörűek.
A jelenség ráadásul nem új keletű. Néhány hónapja Londonban az MTI-nek számoltak be megpróbáltatásaikról rászedett magyarok, akiket munkalehetőség ígéretével csalt ki egy kitelepült magyar "közvetítő" csoport Nagy-Britanniába.
Elmondásuk szerint az "állásközvetítők" az ő nevükben, helyi bankokban több ezer font összegű "vállalkozáskezdési" hiteleket vettek fel. Az összeget azonnal el is költötték nagy értékű műszaki cikkekre, amelyeket a feketepiacon adtak el.
A bevételből a hitel tényleges felvevői semmit nem láttak, mert azt mondták neki: még ők tartoznak a kiutaztatásért, a szállásért és az ellátásért. Amikor egyikük tiltakozni próbált, megverték.
Nagy-Britannia az EU-bővítés 2004-es első hulláma után azonnal megnyitotta az akkor uniós taggá vált nyolc kelet-európai ország - köztük Magyarország - munkavállalói előtt a brit munkapiacot, lemondva a csatlakozási szerződésben biztosított átmeneti időszakról.
A brit kormány annak idején évente 5-13 ezer kelet-európai munkavállalóval számolt, de a hivatalos adatok szerint is több mint 800 ezren érkeztek.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk
A közlekedés kivételével minden állami és magán ágazatot érint az olasz szakszervezetek által hétfőre meghirdetett általános sztrájk, amelyet a... Teljes cikk
Egy kutatás szerint tíz nőből kilenc női munkavállaló tapasztalja a menopauza tüneteit, és 44% szerint ez befolyásolja munkaképességüket. Teljes cikk
- Nyugdíj melletti munka 5 napja
- "Gratulálunk, megkapta az állást!" – de mostantól kevesebbet keres 6 napja
- 840 ezer forint az átlagbér – de van egy csavar a számok mögött 7 napja
- A dolgozók hangja süket fülekre talál? – elmaradt a párbeszéd a pártok és a szakszervezet között 1 hete
- Bérsáv: Mit jelent és miért lesz kötelező 2026-tól? 1 hete
- A dolgozók diktálnak? Így változik meg a balatoni munkaerőpiac 1 hete
- KSH: 66 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma 2 hete
- Ennyit keresnek a budapesti busz- és villamosvezetők 2 hete
- Workation: a fiatalok már nem akarnak választani a munka és a nyaralás közt 2 hete
- Politikai nyomás a munkahelyen? Ezért válik a kampány veszélyessé a vezetőnek 2 hete
- Mechanical Engineer 2 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?