Vitályos Eszter: az egyik legfontosabb kihívás a munkaerőpiaci aktivitás további növelése
A kormány kiemelt feladatának tekinti a tudásalapú gazdaság megteremtését - hangsúlyozta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára.
Az egyik legfontosabb kihívás a munkaerőpiaci aktivitás további növelése annak ellenére, hogy Magyarországon soha nem látott mértékű a foglalkoztatottság - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a 24. Nemzetközi Kőkonferencián elmondott köszöntőjében szombaton Pilisvörösváron. Vitályos Eszter hangsúlyozta: az aktivitás növelésének fontos része a munkaerő folyamatos képzése és átképzése. Felhívta a figyelmet arra, hogy keddtől újabb 15 milliárd forintos keretű pályázat nyílik meg munkahelyi képzések megvalósításához. Az uniós forrásokból megvalósuló program célja, hogy a vállalatoknak nyújtott, feltételesen visszatérítendő támogatásokon keresztül segítse a munkavállalóik képzését. A támogatás hozzájárul a vállalkozások termelékenységének javításához és a munkavállalók kompetenciájának fejlesztéséhez. A program korábbi szakaszaiban eddig mintegy 1200 vállalkozás több mint 50 ezer munkavállalója részesült képzési támogatásban - mondta.
Vitályos Eszter emlékeztetett arra, hogy a kormány kiemelt feladatának tekinti a tudásalapú gazdaság megteremtését, a versenyképesség javítását. Ennek egyik alapvető feltétele a képzett, a társadalmi változásokhoz és a munkaerőpiaci igényekhez alkalmazkodni képes és tudó munkaerő. Hankó Balázs, a KIM innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára emlékeztetett: 2020-tól azért alakították át a szakképzést, hogy megfelelő utánpótlás legyen azokban a szakmákban és hivatásokban, amelyre a magyar társadalomnak, a magyar gazdaságnak alapoznia szükséges. A szakképzés terveiről szólva kiemelte, hogy elindították a 21. századi szakképző iskolafejlesztési programot, és 96 milliárd forintot költenek arra, hogy 31 szakképző intézmény újuljon meg. Szavai szerint ahhoz, hogy a magyar gazdaság előre tudjon lépni, a jelenlegi 78 százalékról 85 százalékra kell emelni a foglalkoztatási rátát.
Az elkövetkező években is rendelkezésre áll a megfelelő forrás, amelynek segítségével a vállalkozásoknál dolgozók olyan gyakorlati képzést kaphatnak, ami magasabb szintre, innovációra teszi alkalmassá a vállalkozásokat. A felsőoktatásban azt szeretnék, hogy 2030-ra legyen legalább egy olyan magyar egyetem, amely a világ legjobb 100 egyeteme közé kerül, és három, amelyet Európa legjobb 100 egyeteme között tartanak nyilván. "Azon vagyunk, hogy a magyar innováció, a magyar kreativitás Európa legjobb tíz innovátor országa közé kerülhessen" - hangsúlyozta az államtitkár. Fetter Ádám polgármester a tanácskozást üdvözölve emlékeztetett, hogy immár 24. alkalommal ad helyet Pilisvörösvár a köves szakma nemzetközi konferenciájának.
MTI
- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
