Vizsgálat indult a rendvédelmi dolgozók tüntetése után
Jogaikért demonstráltak szombaton a fővárosban a rendvédelmi dolgozók, a Hősök terétől vonultak a Parlamenthez. A rendőrség honlapja szerint a tüntetésen jogsértések történtek, ezek elemzése és az elkövetők elleni feljelentések elkészítése még folyamatban van.
Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének és az egész a demonstrációsorozatot szervező bizottságnak az elnöke az Alkotmány utcában többek között arról beszélt: itt az ideje, hogy a politikusok megtanulják, "ne packázzanak" a rendvédelmi dolgozókkal, akik minden eszközzel megvédik jogaikat.
Árok Kornél, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke szerint már mindent elvettek a tűzoltóktól, csak a korkedvezményes nyugdíjuk és a becsületük maradt.
A rendezvényen felszólaló Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke szerint a civilek "aggódva figyelik" a rendvédelmi dolgozókat, és támogatásukról biztosítják őket.
A fegyveres és hivatásos szervek érdekvédelmi vezetői beszédeikben állományuk helyzetéről panaszkodtak, azt hangoztatva, hogy a "haza védelmében tett szolgálataikat" a kormány "semmibe veszi".
A transzparenseket és szakszervezeti zászlókat lobogtató egyenruhások a beszédek közben (a belügyminiszterre utalva) többször azt skandálták, hogy "Pintér, takarodj!" A tüntetés délelőtt a Hősök teréről indult, több tucatnyi autóbusz szállította oda az ország különböző részeiből a hivatásos és fegyveres szervezetek tagjait. Elöl a rendőrök, utánuk a polgári védelmisek, a katonák, a vámosok, a börtönőrök és a tűzoltók vonultak. Utóbbiak közül sokan egyenruhát és bevetési védőruhát viseltek a belügyminiszter korábbi tiltó határozata ellenére.
Amikor a rendőri biztosítással vonuló menet elején a két tűzoltóautó a Kodály köröndhöz ért, a menet vége még az Andrássy út elején volt. A rendezvényen felszólalók szerint több mint tizenötezren vettek részt a megmozduláson.
A demonstrálók füstbombákat, hanggránátokat dobáltak az Andrássy úton, és több tűzcsapot annak ellenére megnyitottak, hogy azokat szolgálatban lévő rendőrök védték, mivel az egyenruhát viselő rendőrök nem tanúsítottak ellenállást - látta az MTI tudósítója.
A börtönőrök és a tűzoltók a vállukon egy-egy koporsót is cipeltek, amelyek - mint mondták - "15 éves szolgálati törvényük" temetését jelképezi. A menethez az Alkotmány utca és a Bajcsy-Zsilinszky utca sarkán csatlakoztak a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének tagjai is.
A Parlament előtti területre egy kiállítás miatt a demonstrálók nem tudtak bemenni, ezért légvédelmi szirénák hangja mellett, fütyülve, skandálva megkerülték az Országházat. Menet közben több füstbombát is eldobtak. Az Alkotmány utcában folytatták a demonstrációt, amely a tervek szerint koncerttel és az Országház körüli fáklyás felvonulással folytatódik vasárnap reggelig.
A kormány reakciója
Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a tüntetésekre reagálva azt közölte: az új alaptörvény képes lesz arra, hogy megvédje Magyarországot "az olyan súlyos politikai bűnöktől, mint amilyeneket a Gyurcsány-korszak kormányai követtek el". A Széll Kálmán Terv intézkedéseivel pedig "le fogjuk győzni az államadósságot, így Magyarország és a magyar emberek élete is jelentősen könnyebbé fog válni".
Az MSZP arra szólítja fel a kormányt, biztosítsa a rendvédelmi dolgozóknak a választási kampányban ígért anyagi és erkölcsi támogatást, ellenkező esetben maga idézi elő a ma még beláthatatlan következményeket - mondta Török Zsolt, a párt szóvivője.
A Jobbik jogosnak tartja a rendvédelmi dolgozók követeléseit; az ellenzéki párt szerint méltatlan az a helyzet, amelyet a kormány a közszolgálatban az elmúlt év során teremtett.
Az LMP szolidaritását fejezte ki a héten jogaik és szociális biztonságuk elvesztése miatt tüntető munkavállalókkal. Az ellenzéki párt szerint egyetlen kormány sem hozhat átfogó intézkedéseket úgy, hogy ne egyeztessen az érintettekkel. Az Orbán-kormány nem teljesítette a bérfejlesztéssel kapcsolatos választási ígéreteit - áll a párt közleményében.
A HírTv honlapján közölte, hogy a katasztrófavédelem országos főigazgatója szükségesnek tartja a bérek emelését, ezt a szolgálati időhöz igazítanák a tűzoltók új életpályamodelljében. Bakondi György azt mondta: a 2012-es költségvetést már az új képzési és bérezési rendszerrel tervezhetik.
Jogsértések a tüntetésen
Jogsértések történtek a tüntetésén a fővárosban, elemzésük és a feljelentések elkészítése még folyamatban van - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az MTI-nek azt mondta, az OKF nem kapott hivatalos értesítést arról, hogy a demonstráción tűzoltók rendbontást vagy szabálysértést követtek volna el, de ha a sajtóban megjelentek bebizonyosodnak, az illetékes parancsnokoknak vizsgálatot indítanak.
Árok Kornél, a hivatásos tűzoltók szakszervezeti vezetője az MTI-nek arról számolt be, hogy a laktanyákban a nap folyamán feltörték olyan tűzoltók szekrényét, akik nem voltak szolgálatban, és így akarták ellenőrizni, ott van-e a védőfelszerelésük.
Kisdi Máté, a fővárosi tűzoltóság szóvivője úgy nyilatkozott, hogy a budapesti laktanyákban ellenőriztek védőfelszereléseket soron kívül, de szekrényeket nem törtek fel.
Újabb megmozdulást helyeztek kilátásba
Újabb nagyszabású demonstrációt helyeztek kilátásba a rendvédelmi szakszervezetek vezetői szombat este arra az esetre, ha 15 napon belül nem sikerül megállapodniuk jogaik védelméről a kormánnyal.
Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke arra kérte a rendvédelmi dolgozókat, hogy kedden, amikor az Országgyűlés rendészeti bizottságának tagjaival tárgyalnak, támogassák őket a jelenlétükkel az Országház épülete előtt.
A Parlament mellett mintegy háromtucatnyian maradtak a demonstrálók sátra mellett "éjszakai virrasztásra".
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk
- Durvább, mint hittük: ennyit keres valójában egy magyar rendőr 2026-ban 1 hónapja
- Szakszervezet alakult a Samsungnál – egyre több dolgozó csatlakozik a gödi botrány után 1 hónapja
- Egy sornyi szakszervezet kéri a korkedvezményes nyugdíj visszaállítását 1 hónapja
- Veszélyben az audis bérelőny? Új stratégiával készül a szakszervezet 2 hónapja
- 10 követelés, ami minden dolgozót érint – országos petíció indult a bérek és a munkafeltételek miatt 2 hónapja
- Ma utalják a fegyverpénzt - mutatjuk a részleteket 2 hónapja
- Bértáblák 2026 3 hónapja
- Megjelent a rendelet: ennyi fegyverpénzt kapnak a katonák és a rendőrök 4 hónapja
- Ezek a rendvédelmi dolgozók kapnak lakhatási támogatást 5 hónapja
- Megúszható a szégyenlista? A NAV engedékenyebb lett a feketefoglalkoztatókkal 6 hónapja
- Több mint 4500 rendőr hiányzik az országból, egyre rosszabb a helyzet 7 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?