kapubanner for mobile

Von der Leyen: legális alternatíva kell a bevándorlóknak mert nincs munkaerő

Több legális alternatívát kell kínálni azoknak az embereknek, akik külföldön akarnak szerencsét próbálni, ez mindannyiunk közös érdeke, mivel Európában a szakképzett munkaerő hiánya rekordot döntött – jelentette ki Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke kedden Brüsszelben.

images

Von der Leyen a nemzetközi embercsempészet elleni konferenciát megnyitó beszédében hangsúlyozta: a bizottság nemrégiben munkaközvetítő rendszer kidolgozását javasolta, és "tehetségpartnerségeket" hoz létre Tunéziával, Marokkóval, Egyiptommal, Bangladessel és Pakisztánnal.

"Azt szeretnénk, ha az emberek utazhatnának, hogy megvalósítsák álmaikat. De ezt a mobilitást a törvényeknek kell irányítaniuk, nem pedig az embercsempészeknek" - hívta fel a figyelmet. Mint mondta, nagyon fontos globális szövetség létrehozása az embercsempészet ellen, a válságkezelés önmagában nem elég. Véleménye szerint, olyan rendszert kell kialakítani, amely kiszorítja a csempészeket és megakadályozza, hogy emberek meghaljanak. Emlékeztetett, hogy az EU operatív partnerségeket hozott létre a nyugat-balkáni országokkal, továbbá Marokkóval és Tunéziával, ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy az együttműködés körét szélesíteni kell.

"A szövetségnek nemcsak földrajzi értelemben kell globálisnak lennie, hanem hatókörét tekintve is. A megelőzésre, a válaszlépésekre kell koncentrálni, és arra, hogy a veszélyes csempész útvonalak helyett a bevándorlók inkább a legális lehetőségeket válasszák" - jelentette ki.

 A bizottság elnöke rámutatott: fel kell lépni az embercsempész-hálózatok legkisebb láncszemével szemben is. "Üzleti modelljük nagyon gyakran szerteágazó, és a hálózatok fele kábítószer-, lőfegyver- és emberkereskedelemben is részt vesz. Nemcsak az emberi szenvedést használják ki, hanem szélesebb körű biztonsági fenyegetést is jelentenek" - tette hozzá.

Von der Leyen szerint, az embercsempészet elleni küzdelem első lépése a megelőzés: meg kell erősíteni a határigazgatással és a hírszerzési információk megosztásával kapcsolatos együttműködést, továbbá hangsúlyt kell fektetni a tájékoztató kampányokra, és azon bűnszervezetek felszámolására, amelyek az interneten hirdetik tevékenységeiket. Emellett, a bizottság elnöke utalt arra is, hogy megfelelő büntetőjogi szabályokat kell létrehozni az embercsempészet szankcionálásra.

"Az EU frissíteni fogja az embercsempészet bűncselekményének meghatározását, szigorítja a büntetőintézkedéseket és kiterjeszti joghatóságát. Ezzel párhuzamosan erősítjük az illegális migránsok visszatérítésével kapcsolatos együttműködést a származási országokkal" - jelentette ki.

A bizottság elnöke bejelentette azt is, hogy a keddi konferencia nyomán szakértői csoportok fognak megalakulni, amelyek a megelőzésre, a bűnüldözésre, a legális migrációs lehetőségek megerősítésére, valamint a visszatérítések hatékonyabbá tételére fognak összpontosítani. "Egy év múlva ismét összejövünk, és megvizsgáljuk az eredményeket" - tette hozzá Ursula von der Leyen.

MTI

  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek