kapubanner for mobile

Zárva volt ma az Eiffel-torony a dolgozók sztrájkja miatt

Tizenegyedik alkalommal vonultak több tízezren utcára a szakszervezetek felhívására kedden Franciaországban, hogy tiltakozzanak a munkajogi reform ellen. Párizsban ismételten egy erőszakos incidens kísérte a felvonulást.

Miután az öt nappal ezelőtt betiltott, majd mégis engedélyezett, de a belügyminiszter javaslatára lerövidített, 1,6 kilométer hosszú útvonalon való menetelésen nem történtek incidensek, a rendőrség ismét a hagyományoknak megfelelően egy majdnem 3 kilométeres útvonalon engedélyezte a felvonulást a belváros keleti részében.

Annak ellenére, hogy a felvonulást a fővárosban 2500 rendőr és csendőr biztosította, mintegy kétszáz, fekete ruhába öltözött, arcát maszkkal eltakaró kapucnis fiatal jelent meg a menet élén és utcakövekkel dobálta meg a rendőröket, akik könnygázzal válaszoltak. A rövid incidenst követően azonban több összetűzés nem történt. A biztonsági erők már a gyülekezés alatt 27 embert előállítottak a tömegből.

A szervezők szerint Párizsban 55 ezren tiltakoztak, a rendőrség 14-15 ezer tiltakozót számolt össze. A múlt héten a rendőrség szerint 19-20 ezren, a szervezők szerint 60 ezren voltak.

Kedd délelőtt több nagyvárosban, így Marseille-ben, Lyonban, Rennes-ben és Le Havre-ban is voltak megmozdulások, ott nem történtek incidensek.

Párizsban nem nyitott ki az Eiffel-torony a dolgozók sztrájkja miatt.

A szakszervezetek hónapok óta tiltakoznak a kormányzat munkaerő-piaci reformtervei ellen, melyekkel rugalmasabbá szeretné tenni a foglalkoztatást. Az érdekképviseletek szerint viszont ez csorbítaná a munkavállalók és a szakszervezetek jogait, megnövelné a munkaidőt, s megkönnyítené a kirúgásokat.

A kormányzat továbbra sem hajlandó a törvénytervezetet visszavonni vagy a legfőbb pontjait módosítani, de a hét folyamán Manuel Valls miniszterelnök fogadja valamennyi szakszervezet vezetőjét.

Annak ellenére, hogy a megmozdulás érezhetően kezd kifulladni, Philippe Martinez, a legradikálisabb szakszervezet, a CGT vezetője július 5-re már meghirdette a következő országos tiltakozónapot, amikor is a törvénytervezet második olvasásban kerül a nemzetgyűlés elé.

A sztrájkok egyébként március óta folytatódnak a közlekedésben, az energiaszektorban és a hulladékszállításban, de nem okoznak jelentős fennakadásokat a labdarúgó Európa-bajnokság eseményeiben.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Így alakult a a munkanélküliség az OECD országaiban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk

Horvátországban minden második fiatal ezer euró alatt keres

A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk

Sztrájk miatt szinte a teljes élet leáll ma ebben az országban

A közlekedés kivételével minden állami és magán ágazatot érint az olasz szakszervezetek által hétfőre meghirdetett általános sztrájk, amelyet a... Teljes cikk