Zöld út az elvárt adó utódjának?
Általános vitára alkalmasnak találta hétfői ülésén az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottsága az elvárt adó helyetti törvényjavaslatot.
A kormánypárti képviselők igennel, az ellenzékiek nemmel szavaztak. Filló Pál (MSZP) tűrhetetlennek nevezte, hogy cégek hosszú évekre veszteségesre könyvelhetik magukat, miközben a vezetők, tagok egyre jobban gazdagodnak. "Ezek nem vállalkozók, hanem ügyeskedők, de úgy is lehetnek mondani, hogy adócsalók - mondta a képviselő, aki szerint elfogadhatatlan, hogy a munkavállalók minden jövedelmük után megfizetik az adót, mások pedig kivonják magukat a közteherviselésből. Ezért támogatta az elvárt adóra vonatkozó törvényjavaslatot, illetve most is támogatja az adóelkerülések elleni intézkedéseket.
Bernáth Ildikó (Fidesz), a bizottság alelnöke szerint csak a név változott, a most benyújtott törvényjavaslat lényegében ugyanaz, mint ami az elvárt adóra vonatozott. Más ellenzéki képviselők, így például Kontur Pál (Fidesz) azt kifogásolták, hogy ez látszatintézkedés, inkább olyan körülményekre lenne szükség, amelyek segítik a vállalkozásokat az adó és járulék kötelezettségek teljesítésében. Nem ellehetetleníteni, hanem helyzetbe hozni kell a vállalkozásokat - vélte a képviselő.
Elemzések nélkül
A bizottság egyhangúlag általános vitára alkalmasnak találta azt a beszámolót, amelyet Kaltenbach Jenő, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa készített a 2006-os munkáról.
Az országgyűlési biztos többek között arra hívta fel a szakbizottság figyelmét, hogy a roma lakosság képzésére, foglalkoztatására indított igen sokféle programnál nem készülnek naprakész elemzések a felhasznált pénzeszközök eredményeiről. Nincsenek információk arról, hogy melyik program mennyire volt hatékony. Ennek alapján nem csoda, hogy bár programokban nincs hiány, a roma lakosság kedvezőtlen képzettségi, foglalkoztatottsági helyzete alig változik

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?