15 millió forint értékű áru eredetével nem tudott elszámolni egy vállalkozás
Több mint 15 millió forint értékű áru eredetével nem tudott elszámolni egy vállalkozás, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adóellenőrei egy raktártelepen árurakodás közben ellenőriztek.
A NAV az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében azt írta: a vállalkozás, amely úgy próbálta kijátszani az adószabályokat, illetve a NAV online rendszereit, hogy - habár az adózásban kötelező - igyekezett láthatatlan maradni a digitális, elektronikus térben.
A kockázatelemzők azonban akkor is felfigyelnek egy cégre, ha egyáltalán nem ad be bevallásokat, nem állít ki számlát és nem tesz eKÁER-bejelentést. Különösen gyanús, ha mindezek ellenére rendszeresen több kamionja is úton van
- közölték.
A közlemény szerint az adóellenőrök egy raktártelepen, lerakodás közben értek egy teherautót. A kamion zsúfolásig volt pakolva bálás textiltermékekkel. A cég semmilyen iratot nem tudott bemutatni a rakományról.
A raktárban tárolt textiltermékekről, az áru eredetéről, a beszerzés körülményeiről szintén nem voltak dokumentumok. A helyszíni vizsgálat után a cég elektronikus számlákat küldött az ellenőröknek, így igazolva az árukészlet eredetét. Ezek jelentős részét azonban a vizsgálat indítása után állították ki.
Az ellenőrök azt is megállapították, hogy a partnercégek nem végeznek tényleges tevékenységet, a számlákon szereplő adásvételek nem jöttek létre, a bizonylatok a revízió miatt készült, utólagos reakciók voltak.
A revizorok megkérdezték a cég képviselőjét, de ő sem tudott érdemben nyilatkozni az adásvételekről. A kapcsolattartásról, szállításról, fizetésről, tehát a beszerzések egyéb fontos részleteiről sem volt információja.
A NAV ideiglenes biztosítási intézkedést rendelt el, és a várható mulasztási bírság, azaz több mint kétmillió forint erejéig intézkedett a pénzkövetelés biztosításáról. Azért, hogy a cég nehogy még a bírság megfizetése előtt eltűnjön az árukészlettel együtt, a NAV az árut lefoglalta.
A cég képviselője a helyszínen, készpénzben kifizette a teljes bírságot. Az ellenőrök felhívták a vállalkozás figyelmét a megfelelő bizonylatolásra, és a beszerzések dokumentálására. A vállalkozás fokozott ellenőrzésre is számíthat - áll a közleményben.
- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
