kapubanner for mobile

2017-ben jöhet a durva munkaerőhiány

A jegybank becslése szerint idén 3,4 százalékkal emelkedhetett a létszám a vállalkozásoknál, ami 2017-ben 1,9 százalékra lassulhat - írja a Portfolio.

images

2016-ban, különösen az első felében még dinamikusan tudott növekedni a foglalkoztatottság a magyar versenyszférában, azonban a munkaerő-kínálat korlátai már megmutatkoznak a bővülés lassulásában - írja a Portfolio.hu.

A jegybank becslése szerint idén 3,4 százalékkal emelkedhetett a létszám a vállalkozásoknál, ami 2017-ben 1,9 százalékra lassulhat. A jövő évre vonatkozó legfrissebb becslés jóval kedvezőbb az MNB szeptemberi várakozásainál, amikor még 1,1 százalékot vetített előre.

Portfolio
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek