900 embert küld el a Volkswagen
A Volkswagen bejelentette, hogy két brazíliai gyárából összesen 900 munkavállalójától válik meg azt követően, hogy jelentősen visszaestek az értékesítések a dél-amerikai országban - írja az Automotive News Europe nyomán a Portfolio.
Május 5-től két brazíliai üzeméből összesen 900 munkavállalóját bocsájtja el a Volkswagen. A vállalat döntését a visszaeső értékesítésekkel indokolta. A német autógyártó közleményében kiemelte, hogy rugalmas munkaszerződéseket alkalmaznak Brazíliában, melyek igazodnak a kereslet alakulásához, így a szakszervezetek nem tiltakoznak a mostani akció ellen.
A Volkswagen is rögtön jelezte, hogy a mostani elbocsátások ellenére nem tesznek le korábbi tervükről, 2018-ig 10 milliárd dollárt fognak elkölteni Brazíliában. Ennek hátterében az állhat, hogy a fejlődő országok legnagyobb autópiacait (India, Brazília, Oroszország, Indonézia, Thaiföld, Malajzia, Argentína, Törökország és Dél-Afrika) tömörítő régió erőteljesen növekedett az elmúlt években.
Portfolio
A Volkswagen is rögtön jelezte, hogy a mostani elbocsátások ellenére nem tesznek le korábbi tervükről, 2018-ig 10 milliárd dollárt fognak elkölteni Brazíliában. Ennek hátterében az állhat, hogy a fejlődő országok legnagyobb autópiacait (India, Brazília, Oroszország, Indonézia, Thaiföld, Malajzia, Argentína, Törökország és Dél-Afrika) tömörítő régió erőteljesen növekedett az elmúlt években.
Portfolio
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?