kapubanner for mobile

A Jobbik eltörölné a nyelvvizsga-követelményt a felsőoktatási felvételinél

Az ellenzéki párt csak akkor tartja elfogadhatónak a nyelvvizsga kötelezővé tételét, ha az oktatási rendszer képes lesz mindenkit megfelelően idegen nyelvekre tanítani - írja az MTI.

Dúró Dóra, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője csütörtökön Budapesten tartott sajtótájékoztatón példaként említette, hogy az angol nyelv tanulását mindenki előtt elérhetővé tennék kis csoportokban, kommunikációs központú oktatással.

A Jobbik politikusa szerint erre azért is szükség lenne, mert egy OECD-felmérés szerint Magyarországon tovább romlott a szegény gyermekek oktatási rendszeren keresztüli felemelkedésének esélye.

Kiemelte, a magyar oktatási rendszer 2006 óta egyre kevésbé tud segíteni a legrosszabb anyagi helyzetben élő magyar diákoknak, átlagosan pedig már 100 szegény gyermekből csak 14 tud jó tanulmányi eredményeket elérni, aminél csak két ország teljesített rosszabbul az OECD-tagállamok közül.

Dúró Dóra aggasztónak nevezte továbbá, hogy átlagosan minden negyedik 15 éves magyar fiatal funkcionális analfabéta, vagyis nem érti, amit olvas.

A Jobbik ezen az alapfokú oktatási rendszer megerősítésével segítene, továbbá a hatékonyság növelése érdekében lehetővé tenné, hogy az önkormányzatok ismét fenntartásba vegyenek iskolákat - tette hozzá.

MTI
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek