A legnépszerűbb OKJ képzések
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatTóth Réka, a Perfekt Zrt. oktatási szakértője szerint azoknak, akiknek idén nem az elképzelésük szerint alakul a felvételi, érdemes az érdeklődésüknek megfelelő OKJ-s képzést választani. Ezzel ugyanis rövid időn belül, rugalmas időbeosztásban szerezhető olyan piacképes szakma, amellyel gyorsan és jó fizetéssel el lehet helyezkedni a munkaerőpiacon - írja a hirado.hu.
Azt írják ezek a legnépszerűbb, érettségivel is megkezdhető OKJ-s képzések:
A felnőttképző intézmény adatai alapján érettségi után egyre többen végeznek el valamilyen OKJ-s képzést, hiszen ez a lehetőség vonzó karrierutat kínál. Ráadásul plusz pontokat is jelenthet a felvételi során, így a következő alkalommal még nagyobb eséllyel lehet pályázni a felsőoktatási helyekre. Ezen kívül remekül kiegészítheti az egyetemi vagy főiskolai diplomát is. Ezért fontos, hogy ne hirtelen csalódottságukban döntsenek a fel nem vett tanulók, hiszen más alternatíva is rendelkezésükre áll ahhoz, hogy végül bejussanak álmaik szakjára, vagy akár egy másik karrierlehetőséget válasszanak.
- bérügyintéző
- társadalombiztosítási ügyintéző
- pénzügyi-számviteli ügyintéző
- sportedző
- logisztikai és szállítmányozási ügyintéző
A felnőttképző intézmény adatai alapján érettségi után egyre többen végeznek el valamilyen OKJ-s képzést, hiszen ez a lehetőség vonzó karrierutat kínál. Ráadásul plusz pontokat is jelenthet a felvételi során, így a következő alkalommal még nagyobb eséllyel lehet pályázni a felsőoktatási helyekre. Ezen kívül remekül kiegészítheti az egyetemi vagy főiskolai diplomát is. Ezért fontos, hogy ne hirtelen csalódottságukban döntsenek a fel nem vett tanulók, hiszen más alternatíva is rendelkezésükre áll ahhoz, hogy végül bejussanak álmaik szakjára, vagy akár egy másik karrierlehetőséget válasszanak.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?