A magyar dolgozók több mint harmada fél, hogy egy éven belül elveszti az állását
A válaszadók majdnem fele szerint a háztartása legfeljebb három hónapot tudna átvészelni a fő kereső állásvesztése esetén - derül ki egy friss kutatásból.

A szomszédunkban zajló orosz-ukrán konfliktus, valamint a járványintézkedések által okozott negatív gazdasági következmények és az ezzel járó bizonytalanság már a munkaerőpiacon is érezteti hatását. A munkavállalók már több mint egyharmada (36%) kezdett el aggódni amiatt, hogy egy éven belül esetleg elveszítheti az állását, ami 8 százalékpontos emelkedést jelent az előző negyedévhez képest. A növekvő bizonytalanságról árulkodik az is, hogy míg tavasszal a megkérdezettek 61%-a bízott abban, hogy több mint öt évig fennmaradhat a jelenlegi pozíciója a munkahelyén, ez az arány mostanra 53%-ra zuhant, derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából.
„A tavaszi adatokból az derül ki, hogy a COVID-járvány két évvel ezelőtti megjelenéséhez hasonlóan a romló gazdasági mutatók, a válságtól való félelem, valamint a háború okozta bizonytalanság hatására a munkavállalók hangulata jóval pesszimistábbá vált” – mondta el a BNP Paribas Cardif Biztosító vezérigazgatója. Kiss Márk István szerint a korábbi negyedévekben tapasztalható fokozatosan emelkedő optimizmus ugyan megtorpant, de az csak egy-két negyedév után derülhet ki, hogy egy átmeneti hangulatromlásról, vagy pedig egy hosszabb távú negatív trendről beszélhetünk.
Az eredményekből kiderült, hogy a válaszadók 42%-ának a háztartása legfeljebb három hónapot tudna átvészelni a fő kereső állásvesztése esetén. Ezzel szemben közel 8 százalékpontot ugrott és így 33%-ot ért el azok aránya, akik 4 hónap és egy év közötti időszakot is ki tudnának bírni, 22%-uk pedig több, mint egy évet is képes lenne átvészelni.
A kérdéssorokból az is kiderül, hogy állásvesztés esetére a válaszadók 69%-a szerint maradna valaki a háztartásban, akire támaszkodhatnak. Közel kétharmaduk (64%) kölcsön tudna kérni olyan családtagtól, rokontól, akivel nem lakik közös háztartásban; 55%-uknak pedig valamelyik barát tudna segíteni. A válaszadók több mint negyede (28%) állította azt, hogy amennyiben elveszítené az állását, rendelkezne olyan biztosítással, amelyből pénzhez jutna.
Kiss Márk István szerint a munkavállalók egyre nagyobb hányada realizálja, hogy egy gazdaságilag bizonytalanabb időszakban – rosszabb esetben jövedelemkiesés esetén – nincs elegendő pénzügyi tartaléka a szokásos kiadások, adott esetben egy hiteltörlesztés fedezetére. „Tapasztalataink szerint ilyenkor szignifikánsan megnő az érdeklődés a különböző jövedelempótló biztosítások iránt. Érdemes tehát a nem várt eseményekre előre felkészülni és kalkulálni az esetleges következményekkel” – tette hozzá a vezérigazgató.
Egy másik kérdés egyébként arra is kíváncsi volt, hogy az interjúalany milyen valószínűséggel kötne meg egy olyan típusú biztosítást, amely munkanélküliség esetén anyagilag kisegítené. Az eredmények alapján a megkérdezettek közel negyede (25%) valószínűleg, vagy biztosan hajlandó lenne ilyen biztosítás megkötésére.
A kutatás eredményei kapcsán lényegesen pozitív fejleménynek számít a munkavállalók azzal kapcsolatos optimizmusa, hogy mennyire érzik úgy, hogy egy esetleges állásvesztés, vagy felmondás esetén könnyen találnának a képzettségüknek megfelelő új állást. A felmérésben regisztrált rekordmagas 65 pont az előző év azonos időszakában 60, 2020-ban pedig 58 pont volt. Az ezzel kapcsolatos részkérdésben pedig a válaszadók 54%-a állította azt, hogy könnyen, vagy nagyon könnyen találna magának munkát: ez az érték az előző év hasonló időszakával összevetve 4 százalékpontos emelkedést jelent, ami továbbra is optimizmusra ad okot.
A kutatásból egyébként az is kiderül, hogy a megelőző évi adatokkal összevetve 4 ponttal visszaesett a magyar munkavállalók jelenlegi munkahelyük fennmaradásával kapcsolatos optimista percepciója és gyakorlatilag a járvány időszakához hasonló értéket vett fel (85 pont). Ezzel kapcsolatos részadat, hogy a tavalyi évhez hasonlóan az interjúalanyok 73 százaléka vélte úgy, hogy több mint öt évig biztosan megmarad a munkahelye, vagy a cég, ahol dolgozik, vagyis az ezzel kapcsolatos percepció érdemben nem változott egy év alatt. Az interjúalanyok több mint egyharmada (36%) viszont fél attól, hogy egy éven belül esetleg elveszítheti az állását, ami közel 8 százalékpontos emelkedést jelent az előző negyedévhez képest.
Mindemellett a felmérés szerint jelentősen, az elmúlt negyedévhez képest 6, a megelőző év hasonló időszakához képest pedig 7 ponttal esett vissza a munkavállalók azzal kapcsolatos optimizmusa, hogy az adott cégen belül mennyire érzik biztosnak kifejezetten a saját jelenlegi pozíciójukat: a 73 pontos érték legutoljára 2020 nyarán és őszén jellemezte a munkavállalókat. Egyébként az erre vonatkozó részadatok szerint három hónap alatt 61-ről 53 százalékpontra esett vissza azok aránya, akik a saját pozíciójukra vonatkozóan annyira optimisták, hogy azt gondolják, hogy az több mint öt évig biztosan megmaradna.
fotó: unsplash
- 2023.12.07IV. euChance KLUB Negyedik alkalommal és idén utoljára gyűlik össze az euChance Klub! Az izgalmas témák mellett értékeljük majd a Klub első évét is: sikerek és megoldásra váró feladatok számba vétele és a következő év tervezése.
Részletek
Jegyek
- 2023.12.31Készüljön fel a külföldön való jelenlétre a Global Mobility modullal! A külföldi üzleti jelenlét komoly versenyelőnyt kínál, ám egyúttal számos jogi kérdést is felvet. Ha a szervezet nincs tisztában a hatályos jogi háttérrel (pl. nemzetközi közjog, közösségi jog, társasági jog, munkajog, adójog, társadalombiztosítási jog, idegenrendészeti jog), akkor számos probléma, kockázati tényező merülhet fel. Az alap szintű modul tartalmazza a szükséges jogi szabályokat, folyamatábrákat (pl. Közvetlen befektetési lehetőségek, Tartózkodási, letelepedési és munkavállalási közjogi szabályok, Munkajogi szabályok, Adózási szabályok). A plusz szint egy online kurzussal egészül ki.
Részletek
Jegyek
- 2024.03.26Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig.
Részletek
Jegyek
A 15-64 évesek körében a foglalkoztatás szintje a fővárosban volt a legmagasabb. Teljes cikk
A 45 év feletti kékgalléros munkavállalók lojálisabbak, 50%-uk 10 éve vagy még annál is régebben van jelenlegi munkahelyén. Ha viszont mégis... Teljes cikk
Magyarországon ezer főre 330 praktizáló orvos jut, Ausztriában 540. Teljes cikk
- Ezernél is többen jutottak álláshoz Csongrád-Csanád vármegyében 6 napja
- Logikus, hogy nem a munkáltató dönt a gyermekek után járó pótszabadságról 7 napja
- A nyilvántartott álláskeresők száma 2016 óta 2 hete
- Tömeges elbocsátások Makón és Hódmezővásárhelyen 2 hete
- Tizenhat OECD-országban nőtt a munkanélküliség 3 hete
- A munkanélküliség korcsoportok szerinti alakulása hazánkban 4 hete
- Így változott a munkanélküliség Csehországban 4 hete
- Kevesebben aggódnak az állásuk miatt 4 hete
- "Közéleti hisztéria?" - avagy menesztették L. Simon Lászlót a Nemzeti Múzeum éléről 4 hete
- Közel három éves mélyponton az euróövezet gazdasági teljesítménye 1 hónapja
- Meglepetés: nőtt az euróövezeti munkanélküliség 1 hónapja