kapubanner for mobile

A munkaadók nem tudnak a kisgyermekes dolgozó után járó kedvezményről

A kisgyermekes szülőt foglalkoztató munkavállalók gyakran nem veszi igénybe az őket megillető adókedvezményt - figyelmeztetett az NGM.

images

Akár évi 342 ezer forintnyi közterhet takaríthat meg az a vállalkozás, amelyik kisgyermekes szülőt foglalkoztat, a munkáltatók mégis mintegy 60 ezer érintett szülő után nem veszik igénybe az adókedvezményt a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) számításai szerint.

2016 első négy hónapjában 38 ezer kisgyermekes munkavállaló vett részt a Munkahelyvédelmi Akcióban, ami csak a jogosultak 40 százaléka.

Szalai Piroska, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) kuratóriumi elnöke az M1 aktuális csatorna szombati műsorában mindezt azzal indokolta, hogy a munkaadók gyakran nem tudnak a kedvezményről, a bérszámfejtők pedig - ha nem jelzik nekik - arról nem értesülnek, ki után lehet igénybe venni.

Elmondta azt is, hogy a munkahelyvédelmi akció hatására, 2014-ben és 2015-ben 15 ezerrel nőtt a 6 évnél kisebb gyermekeket nevelő foglalkoztatottak száma.

Az NGM közleményében emlékeztetett: anyasági ellátásban (gyes, gyed, gyet) részesülő vagy részesült szülőt alkalmazó vállalatoknak jelentős adókedvezmény jár. A foglalkoztatás első két évében 28 500 forintot, a foglalkoztatás harmadik évében 14 500 forintot spórolhatnak havonta.

A kedvezmény igénybevételéhez csak egy igazolás kell, amelyet a munkavállaló kérelmére az ellátást folyósító szerv állít ki.

Tekintettel arra, hogy az ellátás folyósításának megszűnését követő 45. hónapig (három-vagy többgyermekeseknél akár 5 évig) jár a kedvezmény, így nemcsak az újonnan felvett, hanem a már hónapok vagy évek óta foglalkoztatott kisgyermekes dolgozó után is igénybe lehet venni a kedvezményt - olvasható a közleményben.


  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek