A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szükség esetén a polgári engedetlenségig is elmegy
Karácsony Gergely főpolgármester szerint a magyar oktatási rendszer a bizonytalanságra épít.
Többek között a központosítás és a társadalmi párbeszéd hiánya határozza meg az oktatáspolitikát - vélekedett Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) vezetője Szabad Oktatást! elnevezésű rendezvény záró eseményén vasárnap Budapesten. Szűcs Tamás a Kossuth téri rendezvényen úgy fogalmazott, hogy a kézi vezérlés, a központosítás, a hatalmi gőg és a társadalmi párbeszéd hiánya határozza meg az oktatáspolitikát. Szűcs Tamás szerint a "parlamenti henger átmegy mindenen", élőben szemléltetve, hogyan nem szabad oktatást és országot irányítani. Legutóbb a szakképzési törvény példázta mindezt, így ismét nem maradt más lehetőség a tiltakozáson kívül - tette hozzá.
Hozzáfűzte azt is, hogy szükség esetén a szakszervezet új módszerekhez is folyamodhat, így akár a polgári engedetlenségig is elmegy. A közösségi médián keresztül új aktivizmus épül, az erő és az összefogás felmutatására "megvannak a technikák" - mondta Szűcs Tamás. Karácsony Gergely főpolgármester a rendezvényen felszólalva úgy vélekedett, hogy a magyar oktatási rendszer a bizonytalanságra épít, mert a kormány a hatalom elvesztésétől félve alattvalókat akar nevelni. Karácsony Gergely azt mondta: a budapestiek az önkormányzati választáson kinyilvánították, hogy vissza akarják szerezni a városukat. A szavazás nyertese az a gondolat, hogy "előbb-utóbb az országot is fel tudjuk szabadítani" - hangsúlyozta.
A főpolgármester közös programokat ígért a Magyar Tudományos Akadémiával, ösztöndíjakat a hátrányos helyzetű tanulóknak és együttműködést mindenkivel, aki "a tudásalapú fejlődés központjává" szeretné tenni Budapestet. A Szabad Oktatást! péntektől vasárnapig tartották érdekvédő szervezetek. Az eseményen a rendezők képviselőin kívül ellenzéki önkormányzati vezetők is felszólaltak. A vasárnap esti záró eseményen néhány tucatnyian vettek részt.
MTI

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon