Amit a megváltozott lakástakarék kapcsán tudni érdemes
A lakástakarékok állami támogatásának megszűnése sokakat eltántorított ettől a típusú befektetési formától. Holott lemondani nem feltétlenül szükséges róluk, csak kicsit jobban célszerű megvizsgálni az újonnan kínálkozó előnyeiket.

A hozam helyett más számít a lakástakarék legfőbb vonzerejének
Mivel állami támogatás hiányában 5 százalék a Fundamenta Gondoskodó Lakásszámla kamatbónusza, ezért a hozam az 1 százalékot sem éri el. Ettől függetlenül megéri kihasználnunk, mert a konstrukció által kedvező hitelkamatú lakáskölcsön felvételére nyílhat lehetőségünk.
Egész pontosan hét év és hat hónap alatt kell majd törleszteni a felvett lakáscélú hitelt, méghozzá rögzített és garantált 3,15 százalékos teljes hiteldíj mutató mellett. A pénzintézeteknél igényelhető megoldásoknál egyébként ez az érték jóval magasabban, 4,2 és 3,8 százalék tájékán húzódik.
A Fundamenta Gondoskodó Lakásszámla feltételei
Az elbírálásnál fontos szempontként lesz majd jelen, hogy az elmúlt kilenc évben és négy hónapban rendre fizettünk-e a lakáskasszába. Amennyiben szeretnénk elkezdeni a befektetést, úgy a hitel kézhezvételéhez is kell várnunk ezt az intervallumot.
Természetesen mindezek mellett a hitelképességünk általános, jövedelmi, valamint hitelfedezeti feltételei is átvilágítás alá kerülnek majd, és mindenképpen meg kell majd felelnünk az előírt szempontoknak.
Amennyiben most szeretnénk lakást vásárolni
Akkor egy hagyományos, fix kamatozású lakáshitelre lesz szükségünk, méghozzá tíz évnél hosszabb futamidővel. Amikor ez megvan, akkor vele párhuzamosan el tudunk indítani egy befizetést egyetlen, vagy akár több Fundamenta megtakarításba is.
A lakáskasszában folyamatosan növekvő megtakarítás által törleszteni tudjuk a hitel költségeit. Amikor lehetővé válik számunkra a 3,15 százalékos Fundamenta-hitel, annak köszönhetően a korábbi tartozásunkat ki tudjuk majd váltani. Tehát a fizetendő kamat egy jelentős hányadát megspóroljuk így.
Mikor éri meg számunkra ez a megoldás?
Akkor tudunk ezzel az opcióval élni, amennyiben havonta félre tudunk tenni nagyobb összeget is. Nemcsak a Fundamenta alapba előírt havi összegeket kell majd ugyanis előteremtenünk, hanem a lakáshitel törlesztőrészleteire is szükség lesz.
Emellett pedig annak fényében számít még inkább okos döntésnek mindezt megvalósítani, hogy tíz év múlva valószínűleg sokkal magasabb hitelkamatokra és THM-ekre számíthatunk.
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk
Egy külföldi dolgozó megkéselte szintén külföldi kollégáját egy szegedi építkezésen, a férfit letartóztatták - tájékoztatta a... Teljes cikk
Egy 91 éves indiai férfi ma is teljes munkaidőben, napi 12 órás műszakokban dolgozik – egyszerű életet él, mégis világszerte tömegeket inspirál. Mi a titka? Teljes cikk
- Ekkora hitelt kaphatunk egy vagy két minimálbéres jövedelemmel 2 hete
- Czomba Sándor: indul a Lakhatási és Utazási támogatás 2026 3 hete
- Akár 150 millió forint telephelyfejlesztésre – lazítottak a pályázati feltételeken 3 hete
- Megnyílt az igénylés: több tízezer forint támogatást kaphatnak a minimálbéreseket foglalkoztató cégek 3 hete
- Márciustól vehető igénybe a minimálbéren foglalkoztatottak után járó kompenzációs támogatás 4 hete
- Forradalmi kísérlet Európában: alapjövedelmet kap 2000 dolgozó – állami szinten 1 hónapja
- Több milliárdos támogatás nyílik meg: új program indul a fogyatékossággal élőknek 1 hónapja
- Van, akinek a munkahely az egyetlen biztonságos hely – így segít a Tesco 2 hónapja
- 6 ezerrel kevesebb regisztrált álláskereső januárban – mi állhat mögötte? 2 hónapja
- Ösztöndíjjal erősítik a bölcsődék szakember-utánpótlását 2026-ban is 2 hónapja
- Közel 2,5 millió forint támogatás minden új dolgozó után - már pályázhatnak a kkv-k 2 hónapja

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben