kapubanner for mobile

Amit semmiképp ne hagyjunk ki az önéletrajzból

Az egyik legfontosabb tanács, hogy ne ugyanazt az önéletrajzot adjuk be mindenhova, a siker érdekében muszáj testreszabni a dokumentumot. Mindenképpen hozzá kell például adni a megcélzott pozíció kiírásából azokat a szövegrészeket, szavakat(!), amelyek illeszkednek a meglévő tapasztalatokhoz.

cv, önéletrajz, cselekvés-
images

A LinkedIn szakértői szerint a munkatapasztalatok részletezésekor nem munkaköri leírást kell adni, hanem lehetőség szerint a sikereket felsorolni, számadatokkal alátámasztva, amennyiben rendelkezünk ilyen információval. Kiemelten fontos a cselekvő igék használata is. Ilyen kérdéseket érdemes átgondolni, mint: Hogyan teljesített a projekt, amit felügyeltem? Mennyivel növelte a bevételeket? Fontos, hogy a hiring menedzser tisztában legyen a pozitív hatással, amit a jelentkező a korábbi munkahelyére gyakorolt. 

A szavak jelentősége az önéletrajzban

Minden hívószónak jelentősége lehet, így nagyon fontos az álláshirdetés leírásából minél több szót beépíteni az önéletrajzba. Így ezek a kulcsszavak „kiugranak” akár személy, akár mesterséges intelligencia szűri a CV-t. Vagyis fontos ugyanazt a nyelvezetet használni a tapasztalatok, készségek leírásakor, mint amit a hirdetés használ az elvárások esetében. A CNBC cikkében Gorick Ng, a Harvard karriertanácsadója azt mondja: az önéletrajzot egy keresőpotimalizált (SEO-s) szöveghez hasonlóan kell megírni.

Bár a LinkedIn szakértői angol nyelvű életrajzokról beszélnek, magyarul is fontos a cselekvő igék használata, hogy minél dinamikusabb legyen a leírás, minél inkább átmenjen a hatás, amit a jelölt kiváltott a munkahelyén. Mit ért el, fejlesztett, tréningezett, mentorált, menedzselt, tervezett, koordinált stb. 

Számok a CV-ben

A számoknak ilyen esetben is komoly jelentősége van, mert konkretizálja a sikereket. Ennek különösen menedzsment pozíciókban lehet szerepe, amikor a költségvetés, annak megtakarítása, az eredmények, és azok mértékének százalékokban mérhető emelkedése – mondjuk egy 25%-os növekedés - kézzelfoghatóvá teszi az eredményt. A számok ráadásul kitűnnek a szövegből, így vonzzák a tekintetet. Szinte minden üzleti vállalkozás számára a következő öt tényező a legfontosabb a szakértő szerint: „többet, jobban, gyorsabban, olcsóbban, biztonságosabban” – amit az adatok alátámaszthatnak.  

Több hozzászóló is kiemelte a minél konkrétabb, lényegre törőbb megfogalmazás fontosságát. A homályos mismásolás nem tűnik célravezetőnek. Ahol lehetséges, akár a tapasztalatoknál, akár a képzettségek esetében, használjunk linkeket. A készségeket is röviden, pontosan, a munkakör leírását tükrözve jelenítsük meg. 

Amit kerüljünk

Kerüljük önmagunk minősítését, vagyis az olyan jelzős szerkezeteket, mint a „keményen dolgozó”, „precíz”, „csapatjátékos” stb.   Mellékneveket egyébként is csak a legszükségesebb esetben használjunk, lehetőleg az ige – vagyis a cselekedet - legyen a középpontban, amelyek egyébként önmagukban képesek bizonyítani, hogy valaki valóban keményen dolgozik, célorientált, precíz. 

Érdemes kerülni a céges zsargont is, ami lehet, hogy jelenlegi munkahelyén a jelentkezőnek mindennapos, a toborzó viszont nem biztos, hogy ismeri, és nem valószínű, hogy külön energiát fordít majd a megfejtésére. Érdemes minden sort olyan szemmel tesztelni, hogy azt vajon egy idegen is megértené-e az utcán, ha letennénk elé a szöveget. 

Valamint tartózkodjunk a már idejétmúlt tapasztalatok felemlítésétől, amennyiben azok a pozíció szempontjából nem relevánsak, hiszen ezek általában csak növelik a CV hosszát, amire a szűrést végző toborzónak úgysincs ideje.

Önéletrajz szerkesztőnket itt találja. CV mintáinkat pedig ide kattintva

 

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Önéletrajzminta - Data Analyst

Íme egy CV minta, ha adatelemzői pozícióra pályázol. Teljes cikk

Önéletrajz minta - prompt engineer

Vadonatúj szakma. A prompt engineer szöveges parancsokat ad a MI-nak (a nyelvi modelleknek), méghozzá minél egyértelműbb megfogalmazásban, azzal a... Teljes cikk

Önéletrajz minta: Kompenzációs specialista

Már egy évük sincs a munkaadóknak, hogy megfeleljenek az EU-s bértranszparencia irányelv követelményeinek. Ebben kulcsszerepe lehet a kompenzációs... Teljes cikk