ÁSZ: javultak a munkaerő-piaci mutatók 2006 és 2016 között
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz Állami Számvevőszék szerint a foglalkoztatottak száma 10,7 százalékkal emelkedett, a munkanélkülieké 26,3 százalékkal csökkent, a gazdaságilag aktívak száma pedig csaknem 350 ezerrel nőtt a 15-74 éves korú népesség körében - írja az MTI.
A munkanélküliek száma a 2006-os 318,2 ezerről 234,6 ezerre csökkent 2016-ra, a foglalkoztatottak száma 3,93 millióról 4,35 millióra nőtt - mutatott rá az ÁSZ.
Tíz év alatt a gazdaságilag inaktívak - nyugdíjasok, szociális ellátásban részesülők, valamint az eltartottak - száma 15,8 százalékkal lett kevesebb.
Az aktivitási ráta a férfiaknál a 60-64 éves korcsoport esetében, a nőknél pedig az 50-59 éves korcsoportban emelkedett a leginkább.
Az ÁSZ elemzése a foglalkoztatási mutatók javulásának főbb okai közé sorolja a nyugdíjkorhatár emelkedését, az idő előtti nyugdíjba vonulás lehetőségeinek korlátozását, a megváltozott munkaképességűek ellátó-rendszerének átalakítását, az aktívkorúak jövedelempótló ellátásainak szigorítását, továbbá a kötelező iskolába járás korhatárának csökkentését. Hatott az aktivitásra a közfoglalkoztatás kiterjesztése, a munkaképes korú lakosság kedvezőbb iskolai végzettség szerinti összetétele az aktívak körében, valamint 2013-tól kezdve a javuló foglalkoztatási helyzet - tették hozzá a tanulmányban.
A közfoglalkoztatottak száma a vizsgált időszakban folyamatos növekedést mutatott, 2016-ra számuk meghaladta a 220 ezret - emelték ki.
A közfoglalkoztatottak átlagos létszáma 2016-ban Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében volt a legmagasabb, a közfoglalkoztatottak csaknem egyharmada volt köthető ehhez a két megyéhez.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?