Megjelent: 10 éve

Az adótanácsadók elmondanák véleményüket a közpénzügyi hatóságról

A Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete korábbi álláspontját fenntartva továbbra sem tartja jó megoldásnak az adócsalások és pénzügyi visszaélések megakadályozására egy új közpénzügyi hatóság bevezetését. Zara László, az egyesület elnöke szerint különösen veszélyes, hogy az ötlet kidolgozásán az érintett szakmákat képviselő szervezetekkel való érdemi egyeztetés nélkül dolgozik a Nemzetgazdasági Minisztérium. A szervezet nevében ismét visszautasítja azt a vádat is, hogy a könyvelők és az adózási szakma képviselői az adócsalók segítői lennének.

Újból felmerült a korábban már többször felvetett ötlet, hogy az adócsalásokat és a pénzügyi botrányokat egy - adótanácsadókat, adószakértőket, könyvelőket, könyvvizsgálókat ellenőrző - új hatóság felállításával akadályozzák meg.

Ahogy arról korábban mi is hírt adtunk, szinte készen van a közpénzügyi hatóság kialakítási terveivel a kormányzat. A szervezet a könyvelők, az adótanácsadók, az adószakértők és a könyvvizsgálók ellenőrzéséért felel majd.

Az egyesület meglepetten szerzett tudomást a sajtóból arról, hogy a javaslat kidolgozása a végéhez közeledik, és hamarosan bevezetik az új hatóságot. Ugyan nyáron véleményezték a tervezet könyvelők ellenőrzésére vonatkozó részét, mellyel kapcsolatban számos kritikai észrevételt tettek, de azóta nem látták a továbbfejlesztett anyagot. Vagyis nem tudják, hogy észrevételeiket beépítették a javaslatba, és egyáltalán nem látták még az adótanácsadói szakma ellenőrzésére vonatkozó részt.

Az ő ellenőrzésük nem lenne gyógyír a problémákra

Az Adótanácsadók Egyesülete szerint egyáltalán nem igaz az a vád, hogy a számvitellel, adótanácsadással foglalkozó szakemberek a kétes ügyletek aktív és tudatos részesei lennének. Tehát az ő ellenőrzésük nem oldaná meg egy csapásra ezeket a problémákat. Az új hatóság bevezetését Zara László szerint nem indokolja a brókerbotrány: „Ez pusztán ürügy, hiszen ebben az ügyben a kisebb számviteli szolgáltatók, tanácsadók, könyvvizsgálók egyáltalán nem voltak érintettek, tehát az ő ellenőrzésük nem fogja tudni kivédeni az ilyen botrányos visszaéléseket.” - mondta el Zara László. „Ugyanakkor információink szerint nemcsak a kisebb cégeket tömörítő szervezeteket hagyták ki az egyeztetésből, hanem az ilyen horderejű ügyekben sokkal inkább kompetens nagyobb pénzügyi tanácsadókat sem vonták be a tervezet kidolgozásába.”

Az új a hatóságtól az adóbevételek növekedését sem lehet várni. Lényegéből következően ugyanis csak azokat az adótanácsadással, könyveléssel foglalkozó szolgáltatókat tudja majd vizsgálni, akik már jelenleg is a törvényeknek megfelelően működnek. A nem legálisan praktizáló „adótanácsadókat, könyvelőket” nem lehet tetten érni ezzel.
Az egyeztetések hiányán, a vádaskodásokon alapuló indokláson és a rosszul célzott, ezért várhatóan kevéssé hatékony intézkedésen túl még számos probléma merül fel a tervezettel kapcsolatban.

Ki fogja ellenőrizni a közel 60 ezer főt?

Egyelőre például nem világos, hogy hatálya kire fog kiterjedni: csak az önállóan működő szolgáltatókra vagy a vállalatokon belül dolgozó szakemberekre is. Az sem világos, hogy vajon mekkora létszámra lesz szükség az összes feladat ellátásához. Mekkora szervezet fogja felügyelni a kreditpontos képzéseket, ellenőrizni a 40 ezer mérlegképes könyvelőt, a 15 ezer adótanácsadót és adószakértőt és a 4000 könyvvizsgálót? Az így létrejövő nyilván jelentős létszámmal működő hatóság azonban bizonyosan ellentmondásban van a kormány által most bejelentett bürokráciacsökkentési törekvésekkel, és a szakmának további adminisztrációs terhet okozó intézmény költségeit végső soron a vállalkozások fogják viselni.

Az Adótanácsadók Egyesülete szerint a tervezett központi árszabályozás mindenképpen felfelé fogja hajtani a szolgáltatások árait, amely ugyan nem feltétlenül baj, hiszen ez hozzájárulhat a szakma tisztulásához. Ugyanakkor a központilag rögzített hatósági árakat nem tartják jó ötletnek: a verseny teljes korlátozása véleményük szerint tévút. A megoldást irányárak meghatározása és közzététele jelentené, ami javíthatná a szolgáltatók helyzetét.

Az adóhatósági vizsgálatokba épülhetne bele az ellenőrzés

Az egyesület is érdekelt a szakma helyzetének javításában, a minőségi munka versenyképessé tételében. Ezért például érdemes volna a számviteli, adótanácsadói szolgáltatások végzését igazoló adatokat kötelezően feltüntetni a bevallásokon, és nem csak mérlegeken. Jó lenne, ha ezek érvényességét az adóhatóság ténylegesen ellenőrizné is. Így a vállalkozások csak jogosultsággal rendelkező szakemberekkel állhatnának szerződéses viszonyban. Továbbá fontos lenne, hogy adótanácsadást is csak szakirányú végzettséggel lehessen ellátni, és meghatározott nagyságú adótömeg felett csak adótanácsadói, adószakértői, okleveles adószakértői együttműködéssel készíthessen a vállalkozás adóbevallást, biztosítva ezzel az adóbevételek jobb befizetését.

Amennyiben a Nemzetgazdasági Minisztérium mégis ragaszkodna a számviteli szakemberek, tanácsadók ellenőrzéséhez, sokkal ésszerűbbnek, hatékonyabbnak és olcsóbbnak tartaná a szervezet, ha az adóhatósági vizsgálatokba épülne be a szolgáltatók ellenőrzése is. Amikor egy vállalkozást ellenőriz az adóhatóság, kötelező érvénnyel ellenőrizze a könyvelő tevékenységének legális voltát és minőségét is. Ennek az volna az előnye, hogy ekkor valóban a gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező szakember véleményezné a számviteli munkát, és új intézmény bevezetésére sem volna szükség.

Végső soron az egyesület csak olyan szabályozással ért egyet, amely a könyvelőket és az adótanácsadókat a munka és a továbbképzést minőségét garantáló szakmai szervezetek felé tereli. Hiszen csak az ilyen szervezetek belső igényen alapuló tevékenysége tudja tagjaik körében biztosítani, hogy azok naprakészen és megbízhatóan, a jogszabályoknak megfelelően végezzék a munkájukat, és ezzel is elősegítsék a feketegazdaság visszaszorítását.
  • 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hol élnek a legjobban kereső magyarok? Településenként mutatjuk a nettó béreket

A 2024. évi nettó keresetek települések szerinti alakulását vizsgálta meg a GKI. Az országos nettó települési átlagkereset 474 ezer forint volt... Teljes cikk

Hol fizetnének ötször többet a munkádért Európában?

Az Eurostat 2024-es adatai alapján készült európai bérrangsor szerint az átlagfizetésekben akár ötszörös különbség is lehet az egyes országok... Teljes cikk

Ekkora fizetésemelések várhatóak a magyar munkaerőpiacon 2026-ban

A jövő évi bértárgyalások alapján 2026-ban átlagosan 7–8 százalékos fizetésemelésre számíthatnak a dolgozók, ám ágazatonként óriási... Teljes cikk