Az OKJ megszűnése után is bizakodik a DEKRA Akademie
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat„Célunk, hogy fennmaradjon a piaci alapon működő képzőközpontok létjogosultsága.”
Alapvetően változik meg a piaci felnőttképzés helyzete így, hogy elválik egymástól az oktatás és a vizsgáztatás, ráadásul az alapszakmákat ezentúl csak az iskolarendszerben lehet oktatni. Décsi Andrást, a DEKRA Akademie Kft. ügyvezetőjét kérdeztük tapasztalatairól.
- Hogyan tovább az OKJ után?
- A DEKRA Akademie 2020-ban 760 különböző képzést indított, amelyeken csaknem 11 ezer hallgató vett részt az ország mintegy 200 településén. Az új rendszer szerinti, a felnőttképzők által is oktatható képzési lehetőségek száma közel azonos, mint amennyi az OKJ-ban volt. Kisebb-nagyobb változtatások korábban is voltak a rendszerben, azonban most találtuk szemben magunkat a legnagyobb változtatásokkal, de optimisták vagyunk, és hisszük, hogy ezúttal is megtaláljuk a sikerhez vezető utat. A kollégákkal mind azon vagyunk, hogy fennmaradjon a piaci alapon működő képzőközpontok létjogosultsága. Bár alapszakmákat ezentúl csak az iskolarendszerben lehet oktatni, előny is kovácsolható abból, hogy a felnőttképzésben annyi specializáció és részszakképesítés jelenhet meg, amennyit a munkaerőpiaci helyzet indokolttá tesz.
- Miképp érintette a koronavírus járvány a DEKRA Akademie működését?
- A járvány alapjaiban véve hátráltatta a cégünk működését, időszakosan korlátozta és visszavetette az operációt, de összességében jó évet zártunk tavaly, és bizakodunk az idei év tekintetében is. Ez két tényezőnek köszönhető. Az egyik, hogy a pandémia beköszönte után, amikor korlátozták, illetve egy időre nem engedélyezték a kontaktképzéseket, sikerült igen gyorsan reagálni és átállni online oktatásra a képzéseinknél. A másik ok az az OKJ-rendszer 2020. év végi megszűnése. Óriási érdeklődés volt a kifutó képzésekre, amelyeket megfeszített munkával sikerült kielégítenünk.
- Milyen típusú képzésre mutatkozott a legnagyobb igény tavaly?
- Ahogy a legutóbbi években, 2020-ban is az „építő- és anyagmozgató gép kezelője”, ismertebb nevén targonca- vagy gépkezelő tanfolyam volt a legkeresettebb nálunk és országosan is. Népszerű volt még a tűzvédelmi, a kazános, az erősáramú berendezések felülvizsgálója, illetve az aranykalászos gazda képzésünk is.
- Kik a DEKRA Akademie legnagyobb megrendelői?
- Több száz vállalatot eredményesen szolgálunk ki évek óta, az elmúlt évben viszont a magánszemélyek képzési igénye is intenzíven megnövekedett. Az elhelyezkedési esély és a magasabb fizetés érdekében bővült a résztvevők köre. Ennek jellemző szakmái a gépkezelő és a villanyszerelő szakképesítések voltak. Folyamatos igény mutatkozik az agrárképzéseinkre is, amely fontos a földalapú támogatásokhoz, de a különféle EU-s pályázatokhoz is valamilyen agrárszakképesítést írnak elő. A pandémiával sokan elvesztették a munkahelyüket és új szakmát kerestek, amellyel a megélhetési lehetőségeiket biztosítani látják, sokan közülük hozzánk fordultak.
- Mit vár a 2021-es üzleti évtől a DEKRA Akademie?
- Idén legalább a tavalyi év eredményeit szeretnénk elérni, s amennyiben a járvány kezelhető kereteken belül marad, akkor az árbevétel növekedése is lehetséges. A DEKRA Akademie-nél nem volt elbocsátás az elmúlt évben és a forgalmunkat is növeltük, a 4,16 milliárd forint árbevétel mögött álló 92 fős állományt bővíteni is tervezzük.
Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?