kapubanner for mobile

Csökkennének a cégek adminisztrációs terhei

A vállalkozások versenyképességének növelése érdekében a kormány az adóadminisztrációs terhek csökkentését tervezi - írja az MTI.

Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára elmondta, ahhoz hasonló könnyítést kívánnak életbe léptetni a cégek számára, mint amit a magánszemélyek tapasztalhattak, amikor 5 millió adóbevallás elkészítését átvállalta az adóhatóság.

Egy közepes magyar vállalat évente 277 órát fordít az adminisztrációs kötelezettségek ellátására - jegyezte meg a Világbank felmérésére hivatkozva. Szerinte ez az idő jelentősen lerövidíthető lenne.

A vállalkozásoknak 60 adónem változásait kell nyomon követniük, ezek számát is csökkenteni kívánja a PM - hangsúlyozta az államtitkár.

Az adószakemberek Izer Norbert szerint az egyablakos rendszer kiterjesztését jó iránynak tartják, támogatják, hogy "az adóhatóságon keresztül történjen minden intézkedés".

Közérthető szabályokat javasol továbbá az adószakma, ami elfogadható a kormány szempontjából - mondta az államtitkár utalva arra, hogy ez ügyben már történtek is lépések a jó irányba.

A tárca ugyanakkor számít a szakma visszajelzéseire a nemzetközi cégcsoportok adóelkerülésének visszaszorítására vonatkozó szabályozás magyar jogrendszerbe történő átültetésekor - tette hozzá.

MTI
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek