Csúcsra jár az infláció, idén nagy segítség lesz az iskolakezdési támogatás
Egész Európában és Magyarországon is csúcsra jár az infláció, ami miatt különösen nagy tehertétel lesz a szeptemberi iskolakezdés a családok számára. Cégmérettől függően jelentős különbség van az iskolakezdési támogatást adó vállalatok arányában: míg 150 fő fölött minden harmadik, addig 50 alkalmazott alatt csak a munkáltatók 10 százaléka alkalmazza ezt a juttatási formát – derül ki az Edenred reprezentatív felméréséből.
Az Edenred év elején, vállalati döntéshozók körében végzett reprezentatív kutatásából az derült ki, hogy a megszüntetett, nevesített adókedvezmények ellenére 2021-ben a cégek 14 százalékánál kaptak a dolgozók iskolakezdési támogatást.
A felmérés 200 vezető megkérdezésével készült, és az eredmények a többi között arra is rávilágítottak, hogy jelentős az eltérés a juttatás népszerűségében cégmérettől függően. Míg ugyanis az 50 fő alatti vállalkozásoknak 10,5 százaléka adta, az 51 és 150 fő közötti kategóriában már 23 százalék a 150 főnél is több embert foglalkoztató társaságok pedig közel harmada (29 százaléka) alkalmazta az iskolakezdési támogatást.

A jó időben adott támogatás különösen nagy segítség lehet ebben az évben, egyúttal növelheti a munkavállalók lojalitását.
“A magas infláció, és az ennek nyomán megugrott élelmiszerárak miatt sok családban a korábbinál lényegesen kisebb keret jut majd az extrakiadásokra. Márpedig az iskolakezdés az egyik legnagyobb plusz tehertétel a családok költségvetésén a karácsony és a nyaralás mellett” – hívja fel a figyelmet Szendrő Tamás, az Edenred Magyarország ügyvezető igazgatója.
Az Edenred iskolakezdési támogatása a munkáltatók számára is költséghatékony eszköz: a cégek szempontjából akár 22 százalék megtakarítást jelenthet ahhoz képest, mint ha bérként kerülne ez az összeg kifizetésre. Példaképpen: egy 20 ezer forintos támogatás esetén a céges költség az Edenred iskolakezdési megoldásaival 26.608 forint, míg bérként ugyanez 33.985 forintba kerülne.
Ha egy cég az iskolakezdési támogatására szánt összeget közvetlenül a családtagnak egyéb jövedelemként fizeti meg, vagy csekély értékű ajándékként adja ki, akkor nem képez járulékalapot.
Fotó: unsplash.com
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
A munkabér kifizetése 2026-ban is közel 70 százalékos teherrel adózik, így nem versenyezhet a kedvezményesen adózó vagy adómentes béren kívüli... Teljes cikk
December 1-jétől újra hideg élelmiszert is lehet vásárolni a boltokban a SZÉP-kártyával, a friss Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint... Teljes cikk
Négy hónapig lesz lehetőség hideg élelmiszereket vásárolni a SZÉP-kártyával. Teljes cikk
- The show must go on! 4 hete
- Megjelent a rendelet a közszolgálati dolgozók otthontámogatásáról – itt vannak a részletek 4 hete
- Túl sokan betegednek bele a munkába – a szakértők szerint itt a határ 1 hónapja
- Az amerikai dolgozók több mint fele saját zsebből fizeti a képzéseket, amiket munkáltatója nem áll 2 hónapja
- Indul a Demján Sándor 1+1 program második üteme 2 hónapja
- Már több mint ötezer nyertesnek utaltak támogatást a vállalati e-autó programban 2 hónapja
- Ezek a rendvédelmi dolgozók kapnak lakhatási támogatást 2 hónapja
- Támogatás, nem sajnálat: így álljunk a mellrákkal küzdő munkatársaink mellé 2 hónapja
- Évi 1 millió forint ingyenpénz lakásra - itt vannak az Otthontámogatás részletei! 2 hónapja
- A mellrák pszichológiája – Hogyan lehet feldolgozni a diagnózist? 2 hónapja
- Meddig jár az árvaellátás? – erről sokan nem tudnak 3 hónapja
Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.
Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja