Egy év alatt 75 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma

Az első negyedévben 6,1 százalékos volt a munkanélküliség, tovább csökkent az előző negyedévi 6,2 és az egy évvel korábbi 7,8 százalékossal összehasonlítva. A foglalkoztatottak létszáma 4 millió 262 ezer fő volt, 145 ezer fővel több, mint egy évvel korábban - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

images

2016. január-márciusban az egy évvel korábbihoz képest:

A 15-74 éves munkanélküli férfiak száma 39 ezer fővel, 147 ezer főre, munkanélküliségi rátájuk 1,8 százalékponttal, 6 százalékra csökkent. A munkanélküli nők száma 36 ezer fővel, 126 ezer főre, munkanélküliségi rátájuk 1,8 százalékponttal, 6,1 százalékra mérséklődött.

A 15-24 éves korosztály munkanélküliségi rátája 5,2 százalékponttal, 14,2 százalékra csökkent, de majdnem minden hatodik munkanélküli továbbra is ebből a korcsoportból került ki. A 25-54 évesek, azaz az ún. legjobb munkavállalási korúak és az 55-64 évesek munkanélküliségi rátája azonos mértékben, 1,5 százalékponttal mérséklődött, előbbieké 5,4 százalékra, utóbbiaké 5,5 százalékra.

Forrás: KSH










A munkanélküliség átlagos időtartama 18,8 hónap; a munkanélküliek 48,9 százaléka legalább egy éve keres állást, vagyis tartósan munkanélkülinek számít.

A munkanélküliségi ráta a 15–74 évesek körében minden régióban mérséklődött. Észak-Magyarországon, - 3,9 százalékponttal – 6,9 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta. A ráta Nyugat-Dunántúlon volt a legalacsonyabb, 3,2, míg Észak-Alföldet ennek több mint háromszorosa, 10,7 százalékos mutató jellemezte.

145 ezer fővel dolgoznak többen, mint egy évvel ezelőtt

Az első negyedévben a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 262 ezer fő volt, 145 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 65,1 százalékra emelkedett, a férfiak foglalkoztatási mutatója javult nagyobb mértékben.

A foglalkoztatottak létszáma 3,5 százalékkal magasabb, 4 millió 262 ezer fő volt. Az összességében 145 ezer fős növekedéshez a hazai elsődleges munkaerőpiac 98 ezer fővel járult hozzá, a közfoglalkoztatottak köre 32 ezer fővel bővült, miközben külföldi telephelyen 15 ezer fővel dolgoztak többen.

A foglalkoztatottak közül 4 millió 225 ezren tartoztak a 15-64 évesek korcsoportjába, foglalkoztatási arányuk 2,6 százalékponttal, 65,1 százalékra emelkedett. A 15-64 éves férfi foglalkoztatottak létszáma 4,0 százalékkal, 2 millió 293 ezer főre bővült, foglalkoztatási rátájuk 3,2 százalékponttal, 71,5 százalékra nőtt. A 15-64 éves női foglalkoztatottak száma 2,7 százalékkal, 1 millió 932 ezer főre emelkedett, foglalkoztatási rátájuk 2,1 százalékponttal, 58,8 százalékra javult.

Forrás: KSH










A 15-24 éves foglalkoztatottak létszáma 290 ezer fő volt, foglalkoztatási arányuk 2,9 százalékponttal, 26,8 százalékra nőtt. Az ún. legjobb munkavállalási korú, 25-54 éves, valamint az idősebb, 55-64 éves foglalkoztatottak száma egyaránt emelkedett, előbbiek foglalkoztatási rátája 1,5 százalékponttal, 81,0 százalékra, utóbbiaké 4,9 százalékponttal, 47,9 százalékra.

A 20-64 éves korcsoport esetében - mely az Európa 2020 stratégiában meghatározott foglalkoztatási célok alakulásának megfigyelési köre – a foglalkoztatási ráta 2,7 százalékponttal, 70,0 százalékra nőtt. Az Európai Unió 2020-ra 75 százalékos célértéket tűzött ki, Magyarországon jelenleg a korcsoportra vonatkozó foglalkoztatási ráta a férfiaknál 77,0, a nőknél 63,2 százalék.

A foglalkoztatás szintje a 15-64 évesek körében valamennyi régióban emelkedett, a legjelentősebben - egyaránt 3,4 százalékponttal - Észak-Magyarországon és Dél-Alföldön. A foglalkoztatási ráta Közép-Magyarországon volt a legmagasabb (69,5 százalék), Észak-Alföldön a legalacsonyabb (59,4 százalék).
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Munkahelyi elköszönés: hogyan búcsúzzunk méltósággal és emlékezetesen?

Legyen szó munkahelyváltásról, nyugdíjba vonulásról vagy csapaton belüli áthelyezésről, egy jól megfogalmazott elköszönés és egy figyelmes... Teljes cikk

Íme a friss KSH-adatok: csökken a foglalkoztatás, hosszabb az álláskeresés

A friss októberi adatok szerint 4 millió 674 ezren dolgoztak Magyarországon, miközben 217 ezren voltak munka nélkül, a munkanélküliségi ráta pedig... Teljes cikk

Mennyország vagy rémálom a munka jövője? A techguruk nem értenek egyet

A munka jövője körül forrnak az indulatok: míg Dario Amodei szerint az AI akár a fehérgalléros állások felét is eltüntetheti pár éven belül,... Teljes cikk