Egyetemistákkal pótolnák a pedagógusokat Pécsett
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatBaranyában súlyos tanárhiány alakult ki az elmúlt években. A tankerületi központ egy 45 perces tanóráért 2500 forintot fizetne a hallgatóknak.
A Pécsi Tankerületi Központ pedagógusok helyettesítése céljából megbízási szerződéssel alkalmazna olyan tanárszakos hallgatókat, akik az osztatlan tanárképzésben minimum 5 lezárt félévvel rendelkeznek, és eddigi tanulmányaik során szakmódszertani kurzust/kurzusokat is teljesítettek - írja az Index. A felhívás a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi karán tanuló hallgatóinak belső, Neptun-rendszerében jelent meg. Azt még nem tudni, hogy melyik iskolákban és milyen órákon kérnék a helyetteítést. Baranyában az elmúlt években súlyos tanárhiány alakult ki. Egy másik tankerületi vezetője a portálnak azt mondta, ugyan szaktantárgyat csak szakos diplomával rendelkező pedagógus oktathat, de ettől a tanárhiányra való tekintettel jogszerűen eltérhetnek. Ugyanakkor képesítés nélkül jellemzően egyéb pedagógiai, asszisztensi feladatok láthatók el.
A Pécsi Tankerület december 20-án teszi közzé, melyik intézményekbe és milyen feladatok ellátására keresnek tanárjelölt hallgatókat. A felhívás szerint januárban kezdődne a munka, és egy 45 perces tanóráért 2500 forintot tudnának fizetni.
"A jelenlegi jogszabályi körülmények között nem, csak az utolsó éves hallgató tarthat órát az intézményi gyakorlata során a mentortanár felügyeletével. Van már javaslat, hogy az utolsó évesek a hallgatói jogviszony fenntartása mellett is taníthassanak, de ez még csak tervezet" - mondta az Indexnek Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezete alelnöke. Hozzátette: ez nem megoldás a tanárhiányra, ráadásul fennáll a veszélye, hogy ha egy hallgató kudarcot vall, esetleg el is megy a kedve a pedagógusi pályától. A szakszervezeti vezető szerint a tanárhiány az egész országban jellemző, jelenleg körülbelül 12 000 pedagógus hiányzik a rendszerből, és további háromezer tanár hagyhatja el a pályát, mert megtagadta az oltás felvételét. Ehhez még hozzá kell számolni azokat, akik jövőre nyugdíjba vonulnak.
"Ennek következményeit most még nem érezzük, csak 5-6 év múlva, amikor a munkaerőpiacot elárasztja a funkcionálisan analfabéták tömege. Ezért nem a pedagógusok a hibásak, hanem a kormány, az oktatásirányítás, az Emmi, mert rendelkezésükre áll minden adat, de érdemi lépést évek óta nem tesznek a probléma megoldására, „álkommunikációt” folytatnak, amivel becsapják az egész társadalmat" - mondta Totyik Tamás. Szerinte a versenyszférában foglalkoztatott diplomások béreihez közel azonos pedagógusbérek kifizetésével lehetne mérsékelni a tanárhiányt.
Index
fotó: unsplash
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?