Egyre népszerűbb a gazdaképzés Magyarországon
A tavalyi bővülés után az idén tovább nőtt Aranykalászos gazda tanfolyamon résztvevők száma a DEKRA Akademie Kft.-nél. A pandémia hatására a vállalat ügyfelei között nőtt a magánszemélyek súlya, sőt már meg is haladja a vállalati megrendelők arányát.

A DEKRA Akademie kínálatában szereplő képzési típusok között évek óta nagy népszerűségnek örvend az Aranykalászos gazda tanfolyam. Tavaly 488-an végezték el ezt a képzést, többségük (436 fő) Dunántúlon. Décsi András, a DEKRA Akademie Kft. ügyvezetője elmondta, hogy az idén eddig a keleti országrészben 108 végzős volt és az év végéig számuk legalább további 40 fővel fog emelkedni, a Dunántúlon pedig 326-an már végeztek, a második félévben pedig további 120 fő részvételére számítanak.
Décsi András elmondta, a cégüknél 2009 óta összesen mintegy 6000-en végezték el az Aranykalászos gazda tanfolyamot. Az agrárképzések folyamatos népszerűségét egyébként támogatja, hogy a földalapú támogatásokhoz, valamint több uniós pályázathoz előírás a mezőgazdasági szakképesítés megléte.
A különböző felnőttképzési tanfolyamok résztvevői között felülreprezentált a 40-nél idősebb korosztály, és ebben a pandémia hatására sem volt változás. A jövőben némileg lendíthet a tanulási kedven, hogy május vége óta elérhetőek a Diákhitel Központnál a 18-55 évesek számára a felnőttképzési hitelek. Ennek hatása azonban várhatóan inkább a következő évben lehet számottevő.
A DEKRA Akademie szinte minden képzési területen azt tapasztalta, hogy az elmúlt egy-másfél évben megnőtt a magánszemélyi megrendelések száma, ami azt jelzi, hogy már nem csak vállalati kezdeményezésre, a munkáltatók által „inspirálva”, de saját indíttatásból is egyre többen tartják fontosnak, hogy folyamatosan képezzék, illetve átképezzék magukat. Míg korábban az ügyfelek 90 százaléka vállalat volt, addig tavaly már 30-40 százalékra kúszott fel a magánszemélyek súlya, és az idén át is fordult az arány, jelenleg több a magánszemély résztvevő a cég képzésein. Az ügyvezető szerint ebben jelentős szerepe van a koronavírus-járványnak.
„Sokan átképezték magukat, miután elveszítették az állásukat, de nemcsak a turizmus-vendéglátás területére kell gondolni, a szolgáltató szektor számos egyéb területéről is rengeteg olyan résztvevő jelentkezett, aki ráébredt, hogy igencsak sérülékeny a megélhetése” – mondta Décsi András. Hozzátette, hogy éppen ezért jóval többen fordulnak a műszaki és informatikai képzések mellett a logisztika felé is, mint a járvány előtt. A legkeresettebb szakirányok között is „number one” az építő- és anyagmozgató gépkezelő, elvégre a targoncák, a rakodógépek egy pillanatra sem állhatnak meg. Folyamatos igény mutatkozik az agrárképzésekre, és a népszerű tanfolyamok közé tartoznak a tüzeléstechnikai, villamos energiaipari, valamint a hegesztő képzések.
Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Mi kell ahhoz, hogy egy csapat ne csak hatékony, hanem valóban jól működő és motivált legyen? A Holdkő Kulturális Alapítvány olyan innovatív... Teljes cikk
Ismerje meg a betegségek kiszűrésének időhatékony és kényelmes módját! Teljes cikk
Sokan még ma is csupán egy önéletrajz-sablonként gondolnak az Europass-ra, pedig a platform az elmúlt években komplex digitális karrierportállá... Teljes cikk
- AI eszközök a vállalati nyelvtanulásban: versenytársak vagy szövetségesek? 2 hete
- Ennél a cégnél a HR-es, a jogász és a pénzügyes is AI-fejlesztő - ez a jövő? 2 hete
- Durvább, mint hittük: ennyit keres valójában egy magyar rendőr 2026-ban 3 hete
- Ha magaddal nem vagy tisztában, minek irányítanál másokat? Önismeret és a vezetői szerep 3 hete
- AI-ban sereghajtók lettünk? A régió legalacsonyabb képzési aránya Magyarországé 1 hónapja
- Tudatos felkészülés a következő lépcsőfokra - tapasztalatok a HBLF X Mentor Programból 1 hónapja
- A felnőttképzés új korszaka: mit tanít nekünk négy év adata? 1 hónapja
- Ezt tervezi a Tisza Párt munkaügyben 1 hónapja
- Technikum után két év alatt diploma? Indul a "három az egyben" képzés 1 hónapja
- Így lehet a HR a digitalizáció és az AI nyertese 2 hónapja
- A munkaerő-képzés felé bővíti portfólióját a Prohuman 2 hónapja

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben