Emmi: érkeznek a megemelt fizetések az egészségügyi szakdolgozóknak
70 ezer szakdolgozó a napokban kapja meg először, egy összegben a januárra előre hozott 8%-os béremeléssel megemelt februári keresetét
A most érkező 8 százalékos emelés után a kormány 2019-ben további 8 százalékos emelést tervez az egészségügyi szakdolgozóknak, így bérük 2016 és 2019 között összesen 65 százalékkal emelkedik - írták.
Az államtitkárság emlékeztetett, a kormány az ágazati reprezentatív szakszervezetek és stratégiai partnereik kérésére a 2018. novemberre tervezett 8 százalékos szakdolgozói illetményemelést előre hozta idén január 1-jére. Így a februári bérkülönbözet-kifizetést követően a márciusi utalásnál már a megemelt alapbérrel számolt keresetek érkeznek a dolgozók számlájára.
Az alapbéremeléssel együtt az egyes mozgóbér-elemek - például ügyeleti díj, készenléti díj, rendkívüli munkavégzés bérpótléka, műszakpótlékok díjai - is emelkedtek, amely tovább növeli a keresetek összegét is.
Így például egy 4-6 éves jogviszonnyal rendelkező, OKJ-végzettségű, E2 fizetési osztályba besorolt ápoló átlagkeresete a 2010-es 159 506 forinthoz képest most 309 345 forintra emelkedik. Egy 19-21 éves jogviszonnyal rendelkező, OKJ-végzettségű, E7 fizetési osztályba besorolt ápoló átlagkeresete 2010-ben 172 228 forint volt, a mostani béremeléssel 342 582 forintra emelkedik.
Egy 4-6 éves jogviszonnyal rendelkező, felsőfokú végzettségű, F2 fizetési osztályba besorolt ápoló átlagkeresete a 2010-es 199 805 forinthoz képest most 382 354 forintra emelkedik. Egy 19-21 éves jogviszonnyal rendelkező, felsőfokú végzettségű, F7 fizetési osztályba besorolt ápoló átlagkeresete 2010-ben 222 976 forint volt, a mostani béremeléssel 421 121 forintra emelkedik.
Egy 4-6 éves munkaviszonnyal rendelkező, középfokú szakmai végzettségű, C2 fizetési osztályba besorolt ápoló átlagkeresete a 2010-es 144 219 forinthoz képest most 250 293 forintra emelkedik. Egy 19-21 éves jogviszonnyal rendelkező, középfokú szakmai végzettségű, C7 fizetési osztályba besorolt ápoló átlagkeresete 2010-ben 148 352 forint volt, a mostani béremeléssel 261 253 forintra emelkedik.
A januári bérminimum-emelésben érintett dolgozók csaknem 20 ezer forintos béremelésben részesültek - közölte az egészségügyért felelős államtitkárság.
MTI
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Hiába javult az üzleti hangulat a magyar piacon, a VOSZ Barométer friss felmérése szerint a cégek többsége továbbra sem tervez érdemi béremelést.... Teljes cikk
A választások után fókuszba került a Tisza Párt adóprogramja, amely jelentős átrendeződést hozhat a közterhekben. A tervek az alacsony... Teljes cikk
A legnagyobb HR-kockázatok már a belépés előtt felmerülhetnek, sokszor észrevétlenül, egy-egy megalapozatlan döntésben, különösen akkor, amikor a... Teljes cikk
- Kulcsszerepe lesz a vállalatoknak az egészségfinanszírozásban 2 hete
- Navigálás a viharban: így lett közel 9 milliárdos árbevétele a Pensumnak 2 hete
- Felmérés: ezért hagyják el sokan a magyar egészségügyet 2 hete
- Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt 2 hete
- Csak az orvosok lelkiismerete miatt működött az ellátás ebben a térségben 2 hete
- Bölcsességfog eltávolítás: hiedelmek és valóság 3 hete
- PDSZ: a kormány azonnal kezdjen tárgyalásokat a pedagógusok bérrendezéséről 1 hónapja
- Tanulmány: válságban az orvosi alapellátás 1 hónapja
- Nagy a baj: egyre kevesebb a gyermekorvos az országban 1 hónapja
- Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál 1 hónapja
- Több mint 30 éve mentik a gyermekek jövőjét – így működik a Szülők Fóruma Egyesület 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?