Éves átlagban 5 százalék körülire csökkenhet a munkanélküliség
Az idén érdemben, 5,2-5,3 százalékra csökkenhet az átlagos munkanélküliségi ráta a tavalyi 6,8 százalékról, jövőre pedig 5 százalék alá mérséklődhet - vélik elemzők azt követően, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közzétette a legfrissebb munkaügyi statisztikát.
A közmunkaprogramban résztvevők, illetve a külföldön munkát vállalók száma érdemben nem változott, így vélhetően az elsődleges munkaerőpiac szívhatta fel a munkanélkülieket.
A vezető elemző szerint a munkaerőpiac még feszesebbé válhat jövőre, az átlagos munkanélküliségi ráta 5 százalék alatt maradhat. A munkanélküliségi ráta az idén 5,2 százalék lehet, jövőre pedig 4,5 százalék körül alakulhat, ha folytatódik az idén látott tempó. Azonban nagy kérdésnek nevezte, hogy a gazdaság miként tud alkalmazkodni a bejelentett minimálbér- és garantált bérminimum emeléshez, így az előrejelzési bizonytalanság megnőtt a 2017-es évre vonatkozóan - tette hozzá.
Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője azt hangsúlyozta, hogy minden ágazatban nőtt a foglalkoztatottság, és úgy vélte, az idén érdemben, 5,3 százalékra csökkenhet az átlagos munkanélküliségi ráta a tavalyi 6,8 százalékról, jövőre pedig 5 százalék alá mérséklődhet. A foglalkoztatottak számának növekedése kizárólag annak köszönhető, hogy az elsődleges munkaerőpiacon 148 ezer új munkahely keletkezett egy év alatt, ami a gazdaság igen erős munkahelyteremtő képességét tükrözi, míg a közfoglalkoztatottak száma 11 ezerrel csökkent - emelte ki.
A külföldön dolgozók létszáma ezerrel nőtt egy év alatt, ami lassulást jelent az előző évekhez képest. A mezőgazdaságban 11 ezer, a feldolgozóiparban 48 ezer, az építőiparban 8,2 ezer, a szolgáltatási ágazatokban 52,5 ezer, ezen belül a piaci szolgáltatások területén 35,4 ezer új munkahely keletkezett - ismertette.
Hozzátette: a foglalkoztatás dinamikus növekedése élénk gazdasági növekedést tükröz, így a GDP növekedése a negyedik negyedévben újra gyorsulhat. A foglalkoztatás és a reálbérek kiemelkedő növekedése pedig a fogyasztás és a lakossági beruházások további gyorsulását támogatja. A foglalkoztatás ütemének növekedését a közeljövőben ugyanakkor fékezheti az egyre több ágazatban jelentkező szakember hiány, ami azonban segítheti a köztisztviselői állomány tervezett csökkentését, így a munkaerőpiac szerkezete kedvező irányba mozdulhat - közölte.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az utazási költségtérítés minden munkáltatót és munkavállalót érintő, de sokszor félreértett terület. Ki jogosult rá? Mennyit kell fizetni... Teljes cikk
Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős... Teljes cikk
Számos személyi jövedelemadó kedvezményt érvényesíthetünk, ha elég figyelmesek vagyunk. Ráadásul 2025-ben és 2026-ban is több szja-kedvezmény... Teljes cikk
- A gazdaságilag inaktívak aránya a 15–74 éves népességből - grafikon 2 napja
- Felmérés: ennyivel nőhet a bére annak, aki jól ismeri az AI-t 3 napja
- Aggasztó jelek a német munkaerőpiacról: Ennyi állás tűnt el 3 napja
- A Súlyosan korlátozottak foglalkozásai településtípus szerint - grafikon 3 napja
- A dolgozók fele szerint nem esélyesek a nők a bérversenyben 5 napja
- "Gratulálunk, megkapta az állást!" – de mostantól kevesebbet keres 1 hete
- A dolgozók diktálnak? Így változik meg a balatoni munkaerőpiac 2 hete
- Ezer új munkahely jön létre Miskolcon 2 hete
- KSH: 66 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma 2 hete
- A súlyosan korlátozottak foglalkozásai nemek szerint - grafikon 3 hete
- 20 állás, ami iránt legjobban nő a munkaadói igény 2026-ban 3 hete


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?