Ezek az iskolatípusok a legnépszerűbbek a nyolcadik osztály után
A felsőoktatásért, szak-és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár szerint a szakképzés ma már nem másodlagos út, hanem a gyorsítópálya egy sikeres élethez.
Továbbra is a technikumok a legnépszerűbbek nyolcadik osztály után - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) az MTI-vel hétfőn. Azt írták: 2025-ben ismét az ötéves, érettségit és szakmát adó technikumok voltak a legnépszerűbbek a nyolcadik osztályt befejező általános iskolások körében. A 8. osztályos tanulók 43,45 százaléka (31 891 tanuló) a technikumi, 16,54 százaléka (12 140 diák) szakképző iskolai, 2,17 százaléka (1591 tanuló) szakgimnáziumi intézménybe nyert felvételt, azaz a szakképzést idén is tízből hat fiatal vonzóbbnak találta.
Emlékeztettek rá: a kormány 2020-ban úgy alakította át a szakképzési rendszert, hogy az rugalmasabbá és átjárhatóbbá váljon, jobban alkalmazkodva a gazdaság folyamatosan változó igényeihez.
"Ahhoz a tényhez, hogy tízből hat fiatal a szakképzést választja, az is hozzájárul, hogy az új rendszerben nem szükséges az általános iskolából kilépő diákok számára azonnal szakmát választani. Először egy érdeklődési körüknek megfelelő ágazatot jelölhetnek meg, a konkrét szakmáról pedig később, a megszerzett tapasztalatok alapján dönthetnek" - emelték ki.
Hozzátették: "a szakképzési centrumok tekintetében az idei beiskolázási adatokból kiemelendő, hogy ugrásszerűen megnőtt az oktatás ágazatba jelentkezők száma". Mint írták, a technikumi képzés kínálatában a 2022/23. tanév újdonsága volt az oktatás ágazat, az akkori beiskolázási adatokhoz képest az idei felvételinél már 115 százalékkal többen választották ezt az ágazatot, amelyben a későbbiekben az óvodai nevelő és az oktatási szakasszisztens szakma választható.
Egyebekben a technikumok esetében az informatika és távközlés, a gazdálkodás és menedzsment, a turizmus vendéglátás, a specializált gép és járműgyártás, valamint a szépészet, míg a szakképző iskolák esetében a turizmus vendéglátás, az építőipar, a gépészet, a kereskedelem, valamint a specializált gép és járműgyártás az öt legnépszerűbb ágazat. Mindez többnyire megfelel az elmúlt évek trendjeinek - közölték. Kiemelték: az ágazati alapoktatás ideje alatt minden tanuló általános havi ösztöndíjban részesül.
A nappali képzésben tanulók később a tanulmányi eredményeik alapján akár havi 59 ezer forint ösztöndíjat is kaphatnak, amit tanulmányaik előrehaladtával a duális képzésbe bekapcsolódva munkabér válthat fel, amely akár 169 ezer forintot is jelenthet havonta. A megújult szakképzési rendszer vívmánya a pályakezdési juttatás is, amely szintén jobb teljesítményre ösztönöz, de egyben a munkaerőpiaci életkezdést is támogatja. A tanulók vizsgaeredménytől függően akár 300 ezer forintot egyszerre, a sikeres szakmai vizsgát követően kapnak meg, amit szakmai karrierjük beindítására, akár eszközök beszerzésére is fordíthatnak. Ezt egészítheti ki a 4 millió forint szabadon felhasználható munkáshitel, ami a 17 és 25 év közötti fiatalok életkezdését segíti - sorolták.
A közleményben idézték Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért, szak-és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkárt, aki szerint "a szakképzés töretlen népszerűségéből látszik, hogy az új rendszer jól vizsgázott".
"Az idei év mérföldkő, hiszen idén fognak először vizsgázni az öt éves technikumi képzésben részt vevő diákok, akik korszerű tudással, gyakorlatorientált felkészültséggel állnak készen a kihívásokra, legyen az felsőoktatás felé vezető út, vagy a munkaerőpiac. A szakképzés ma már nem másodlagos út, hanem a gyorsítópálya egy sikeres élethez!" - hangsúlyozta az államtitkár.
MTI
- 2026.04.24Pannon HR Konferencia Székesfehérvár Tavaszi Pannon HR Konferenciánkon Székesfehérváron, ahol ismét neves előadókkal, érdekes és aktuális témákkal készülünk. Amikor a döntéseknek súlya van – felelősségvállalás kultúrája a vezetésben és HR-ben
Részletek
Jegyek
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Tisza Párt választási győzelmével újra napirendre került az önálló oktatási minisztérium létrehozása, és az Erasmus-hozzáférés... Teljes cikk
A középfokú felvételi eljárásban március 25-27. között módosíthatók a felvételi rendszerben korábban jelzett továbbtanulási tervek - közölte... Teljes cikk
Az Oktatási Hivatal közlése szerint február 15-én éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve... Teljes cikk
- A mesterséges intelligencia hatása a vállalkozásokra: előnyök és buktatók 2 napja
- Felmérés: ennyivel nőhet a bére annak, aki jól ismeri az AI-t 2 hete
- Egyedi esély: Harvard szintű vezetőfejlesztés női tehetségeknek ösztöndíjjal 3 hete
- A targonca jogsitól a Java programozásig: kiderül, kik a felnőttképzés igazi bajnokai 3 hete
- Március 31-től életbe lép az új felnőttképzési szabályozás: Igen-Yes-Ja 3 hete
- Ez alapján választanak szakmát a magyar fiatalok 3 hete
- Az AI nem csak eszköz, hanem tudatos stratégia 1 hónapja
- Felmérés: a dolgozók szerint az AI több kárt okoz, mint hasznot 1 hónapja
- Reflektorfénybe kerülnek a képzők: új szakmai díjat indít a HR Portal 1 hónapja
- Felvételi rekord 2026: ezt a 10 szakot rohamozzák a legtöbben 1 hónapja
- Nyelvoktatás, te drága!? 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?