kapubanner for mobile

Féltik az állásukat a tanárok

Továbbra is teljes a káosz a szakképzési centrumok körül: a pótfelvételik előtt még azt sem lehet tudni, ki veszi föl a gyerekeket? Rettegnek az oktatók is: elbocsátásokra számítanak - írja a Népszabadság.

Másfél hónappal ezelőtt a Nemzetgazdasági Minisztérium azt közölte a Népszabadsággal, hogy a szakképzési centrumok felállítása körül minden a legnagyobb rendben folyik: a centrumok létrejöttek, a vezetők kinevezése megtörtént.

A Népszabadság szerint azonban sem szervezeti és működési szabályzat, sem elfogadott pedagógiai program, sem házirend nincs még. Ezeket a tantestületek fogadják majd el.

Nem világos a lap szerint az sem, hogy a munkáltatói jogok hogyan alakulnak, ki dönthet majd arról, hogy kit vehetnek föl egy szakképző intézménybe: a tagintézmény igazgatója vagy a centrum igazgatója.

Az sem tudható, hogy az adott központok mekkora költségvetéssel gazdálkodhatnak, nem tudható, milyen személyi állománnyal - azaz hány pedagógussal, dolgozóval - működhetnek.

A bizonytalanság érzése talán ez utóbbi miatt erősödik az érintett iskolák pedagógusaiban.

Népszabadság
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek