kapubanner for mobile

Fiatalok külföldi tanulmányait segíti a Stipendium Peregrinum ösztöndíj

A legtöbb fiatal tudományos területen, természettudományi és műszaki szakon tanul tovább.

Szeptembertől ötvennyolc tehetséges fiatal külföldi tanulmányait finanszírozza a magyar állam a Stipendium Peregrinum ösztöndíjjal - közölte a Nemzeti Tehetség Központ hétfőn az MTI-vel. A program fővédnöke Novák Katalin köztársasági elnök. A közlemény szerint a Nemzeti Tehetség Központ ösztöndíjprogramja három éve támogatja azokat a kiváló képességű magyar fiatalokat, akik a világ legrangosabb egyetemein szeretnék megszerezni első külföldi diplomájukat. A pályázók között 23 új ösztöndíjas van, 35-en az előző évekből már az állami támogatással tanultak külföldön, idén pedig újra sikeresen pályáztak.

Az idei pályázatra 152-en jelentkeztek, közülük 48-an vettek részt a Balatonszárszón megrendezett kiválasztótáborban. A végső nyerteseket egy egyetemi professzorokból álló háromtagú bizottság választotta ki - ismertették. A korábbi évekhez hasonlóan idén is jelentős volt az Egyesült Királyságba felvételt nyerő fiatalok száma, az új ösztöndíjasok közül 12-en ott kezdik meg egyetemi tanulmányaikat. Hollandiában négy, Svájcban és az Egyesült Államokban két-két, míg Belgiumban, Dániában és Németországban egy-egy tehetséges magyar fiatal tanulhat. A legtöbben tudományos területen, természettudományi és műszaki szakon tanulnak tovább, de társadalomtudományi, gazdasági és művészeti területen is vannak ösztöndíjasok - írták.

Kitértek arra is, hogy a program indulása óta mintegy 1,3 milliárd forinttal támogatta az állam az ösztöndíjat elnyerő fiatalokat, ebből az új pályázóknak megítélt összeg 250 millió forint volt. A mostani pályázaton az ösztöndíjasoknak ez átlagban 10,8 millió forintnyi támogatást jelent - olvasható a közleményben.

 

MTI

  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ezek voltak a legnépszerűbb szakok a keresztféléves felvételin

A legtöbb keresztféléves hallgatót a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem vette fel. Teljes cikk

Tényleg feleződött az alacsony végzettségűek száma Magyarországon?

Sztojka Attila államtitkár szerint egy évtized alatt csaknem 47 százalékkal csökkent a legfeljebb nyolc általánost végzettek száma, és több mint... Teljes cikk

Külföldi egyetemek, kutatói karrier: új lehetőségeket mutattak be az Educatión

A magyar fiatalok külföldi ösztöndíj-lehetőségeinek bővüléséről, valamint a hazai kutatók számára folyamatosan szélesedő kutatói... Teljes cikk