Generációváltásra van szükség az agráriumban
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatNagy szükség van a generációváltásra és a technológiai megújulásokra a mezőgazdaságban, amely kihívásaira a fiatalok tudása és ötletei jelenthetnek megoldást - írja az MTI.
Nagy István agrárminiszter arra buzdította az Agrármarketing Centrum (AMC) által rendezett konferencián a fiatalokat, hogy tanuljanak, találjanak hivatásra Magyarország stratégiai ágazatában, az agráriumban.
Kiemelte, a magyar mezőgazdaságban dolgozók 60 százaléka 65 évnél idősebb. Tavaly az ország 12 agrár-felsőoktatási intézményébe összesen 98-an jelentkeztek agrármérnöknek. Ezért a szaktárca feladata, hogy vonzóbbá váljon az ágazat a fiatalok számára.
Mindenekelőtt el kell oszlatni azt a sztereotípiát, hogy aki gazdálkodásra adja a fejét, annak gumicsizmában kell a trágyában gázolnia, ma már ugyanis a technológiai fejlődés, a digitalizáció színesebbé teszi a mezőgazdaságot, megkönnyítheti a fizikai munkavégzést és javíthatja annak megítélését - tette hozzá.
A rendezvényen agrárszakemberek, mezőgazdasági szakképzéssel foglalkozó döntéshozók és sikeres, fiatal agrárvállalkozók osztották meg tapasztalataikat közel 200, főként pályaválasztás előtt álló, vagy agrárszakképzésben résztvevő hallgatóval.
MTI

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?