Informatikusok, rengeteg állás vár rátok 2015-ben
Az idén megvalósult informatikai projektek, a gyorsuló ütemben növekvő szoftverexport, a hazai startup világ élénkülése mind arra utal, hogy rengeteg az informatikában kiaknázatlan lehetőség Magyarországon - mondta Major Gábor, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) főtitkára.
A magyar infokommunikációs (IKT) szektor nagyon hatékonyan tud előállítani nemzetközi szinten is versenyképes megoldásokat, ezt mutatja az is, hogy szoftver- és szolgáltatásexportja 2014-ben elérte a 300 milliárd forintot, és az évente 20 százalékos bővülést mellett ez reálisan 5 éven belül megduplázható.
Ugyanakkor sok az informatikai ipar növekedését gátló tényező, például a szektorban jelenleg is meghirdetett, de betöltetlen tízezer informatikai álláshely, amely - mivel egy informatikus éves szinten átlagosan 15 millió forint hozzáadott értéket termel - évente 150 milliárd forint kiesés a magyar gazdaságnak.
A főtitkár szerint az állam mindemellett 2014-ben, a pénztárgép és az útdíj projekt keretében azzal is szembesült, hogy az informatika nemcsak az adminisztráció csökkentésére, hanem egyúttal az állami bevétel növelésére is használható.
Ezek a viszonylag rövid idő alatt megvalósuló és profitot termelő állami beruházások elősegítették az igazságos teherviselést, így az állam elindult tudatosan abba az irányba, hogy informatikai támogatással tegye hatékonyabbá működését - mondta. Major Gábor úgy véli az online árukövetési rendszer majdani letisztult formájára szintén sikerként gondolnak majd, hiszen az is növeli az átláthatóságot.
Megjegyezte ugyanakkor, hogy Magyarországon hiányzik az előremutató informatikai szabályozás és az adaptálódást segítő, támogató környezet: az EU-ban például itt a legmagasabbak a telekommunikációs hozzáférés díjai, magas az iparágat sújtó különadók mértéke, valamint a frekvenciadíjak is. A főtitkár emlékeztetett, hogy a következő uniós pénzügyi ciklusban, a digitális gazdaság fejlesztésére szánt támogatás eléri a 136 milliárd forintot, míg az elektronikus magyar állam kialakítására közel 100 milliárd forint jut.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?