Közmunkásokkal is lehetne pótolni a piaci munkaerőhiányt
A hatékonyság növelésével, a közmunkások nyílt munkaerőpiacra irányításával és oktatással lehetne a munkaerőhiányt pótolni - mondta a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke az M1-en.
Lakatos Péter véleménye szerint - aki a Videoton Holding Zrt. vezérigazgatója is - messze nem az első cél a külföldi vendégmunkások alkalmazása, azt Magyarországon egyebek közt a nyelvi nehézségek is akadályozzák.
Hangsúlyozta, hogy a legnagyobb tartalék a hatékonyság javításában van, példaként említette a munkafolyamatok optimalizálását a számítástechnika, a robotizálás eszközeivel.
Hozzátette, hogy a munkaerőpótlás másik forrása lehet a közmunkások egy részének átirányítása a valódi munkaerőpiacra. Megjegyezte azt is, hogy az oktatás sokat tehet azért, hogy a leszakadó rétegek ne termelődjenek újra.
Az MGYOSZ alelnöke kifejtette, hogy a munkaerőhiánynak az elvándorlás mellett főként demográfiai okai vannak, a születésszám csökkenése miatt évente több tízezerrel kevesebben kerülnek munkaképes korba, mint néhány évtizeddel ezelőtt, és évente jóval többen mennek nyugdíjba, mint ahányan megjelennek a munkaerőpiacon.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?