Közös nyilatkozatban kérik a pedagógus szakszervezetek, hogy a kormány gondolja újra az iskolák 19-ei újranyitását
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat"Sok tanár és oktatásban dolgozó, valamint családtagjaik élete és biztonsága múlik e pár héten" - áll az öt oktatási szakszervezet által aláírt levélben.
Oktatási szakszervezetek és szakértők közös nyilatkozatban jelezték a kormány felé, hogy nem értenek egyet az iskolák április 19-ei újranyitásával.
"Az oktatásban dolgozókat és számos egészségügyi szakembert nyugtalansággal és félelemmel tölt el, hogy az első oltást követően akár napokon belül, a hétvégén kiadott rendelet szerint április 19-től vissza kell térni a tantermekbe.
Az eddigi kormányzati tájékoztatók ennek gyökeresen az ellenkezőjét kommunikálták. Müller Cecília országos tisztifőorvos rendszeresen felhívja a figyelmet arra, hogy senki ne érezze magát azonnal védettnek, miután megkapta az oltást, hiszen időre, akár két-három hétre is szükség van, amíg az immunrendszer megfelelően reagál és kitermeli az ellenanyagokat.
A hivatalos Koronavírus-vakcina kisokos még ennél is szigorúbban határozza meg a védettség határidejét: az oltottak védelme csak a vakcina második adagját követően alakul ki, várhatóan 1-2 héten belül.
Ezért arra kérjük a kormányt, hogy az eddigi kormányzati útmutatásoknak megfelelően biztosítsa minden pedagógus, oktatásban dolgozó számára a biztonságos munkavégzés feltételeit. Sajnos a legújabb angliai tapasztalatok szerint a kórházi ápolást igénylők 4%-a azok közül került ki, akik már megkapták az első adag oltásukat - többségük vélhetően már fertőzött volt az oltáskor. Kérjük, hogy a kormány a jelenléti oktatást kizárólag az egyes oltások alkalmazási előiratainak megfelelő immunizációs idő kivárása után rendelje el. A jelenleg engedélyezett oltóanyagok közül a Pfizer, a Szputnyik és a Sinopharm második adagja 3 hét múlva adható be. Ezt követően a lehető legnagyobb védettség kialakulásához még 2 hétre van szükség.
Mindezek miatt azt kérjük, hogy a kormány ne ragaszkodjon az iskolák újranyitásakor egy olyan fiktív dátumhoz, amikor az oktatásban dolgozók sokaságának védettsége biztosan nem elégséges, hanem az egy hétvége alatt megszervezett tömeges oltás után biztosítsa az immunizációhoz szükséges megfelelő időszakot. Fontos, hogy a tömeges oltáson való részvétel ne lehessen a megfertőződés forrása, biztosítsák a távolságtartást és a higiénés követelmények betartását.
Nem ezen a 3 héten múlik, hogy a magyar gyermekek milyen eredményesen oldják meg a kompetenciamérés vagy a PISA-teszt feladatait. Viszont sok tanár és oktatásban dolgozó, valamint családtagjaik élete és biztonsága múlik e pár héten. Elsősorban az egész ország - tehát nemcsak az oktatásban dolgozók - érdeke az, hogy az újranyitást követően az iskolák, óvodák ne váljanak ismét a járvány egyik fő fertőzési gócává!"
- olvasható a nyilatkozatban, amit a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete (MZTSZ), a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet (MKKSZ) és a Keresztény Pedagógusok Szakszervezete (KPSZ) elnökei írtak alá.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?