KSH: több férfi van munka nékül
Idén május-júliusban 11 százalékos munkanélküliségi rátát mért a Központi Statisztikai Hivatal, ami 0,1 százalékponttal alacsonyabb, mint az egy hónappal korábbi adat, de 1,3 százalékponttal magasabb, mint tavaly ilyenkor. Az egy évvel korábbihoz képest 467 ezerre nőtt a munkanéküliek száma - derül ki a mai jelentésből.
Az említett korcsoportra számított 55,5 százalékos foglalkoztatási ráta az előző év azonos időszakához viszonyítva 0,3 százalékponttal csökkent. A 15-64 éves férfi foglalkoztatottak létszáma 2 millió 10 ezer volt, 60,5 százalékos foglalkoztatási rátaértékkel; a nőket 1 millió 748 ezer fős, 50,6 százalékos
foglalkoztatottság jellemezte.
A 15-74 éves munkanélküliek száma 467 ezer volt, 60 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A munkanélküliségi ráta 11 százalékos értéke 1,3 százalékponttal haladta meg az előző év azonos időszakában mért 9,7 százalékos értéket. A férfiak munkanélküliségét 11,4 százalékos, a nőkét 10,5 százalékos rátaérték jellemezte a 2010. május-júliusi időszakban.
A munkanélküliek 16,4 százaléka a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15-24 éves korosztályból
került ki, az erre a korcsoportra számított 26,3 százalékos munkanélküliségi ráta 0,8 százalékponttal haladta
meg az egy évvel ezelőttit.
A 25-54 évesek, azaz az ún. legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 10,3 százalék volt, 1,5 százalékponttal magasabb, mint 2009. május-júliusban.
A munkanélküliek 52,6 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 18,4 hónap, 1,7 hónappal hosszabb az egy évvel korábbinál.
KSH
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az utazási költségtérítés minden munkáltatót és munkavállalót érintő, de sokszor félreértett terület. Ki jogosult rá? Mennyit kell fizetni... Teljes cikk
Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős... Teljes cikk
Számos személyi jövedelemadó kedvezményt érvényesíthetünk, ha elég figyelmesek vagyunk. Ráadásul 2025-ben és 2026-ban is több szja-kedvezmény... Teljes cikk
- Aggasztó jelek a német munkaerőpiacról: Ennyi állás tűnt el 2 napja
- A Súlyosan korlátozottak foglalkozásai településtípus szerint - grafikon 2 napja
- A dolgozók fele szerint nem esélyesek a nők a bérversenyben 4 napja
- "Gratulálunk, megkapta az állást!" – de mostantól kevesebbet keres 1 hete
- A dolgozók diktálnak? Így változik meg a balatoni munkaerőpiac 2 hete
- Ezer új munkahely jön létre Miskolcon 2 hete
- KSH: 66 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma 2 hete
- A súlyosan korlátozottak foglalkozásai nemek szerint - grafikon 2 hete
- 20 állás, ami iránt legjobban nő a munkaadói igény 2026-ban 3 hete
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 3 hete
- A súlyosan korlátozott dolgozók foglalkozásai a korlátozottság területe szerint - grafikon 3 hete


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?